Magyar foci bajnokok ligája

A Ludogorecnél csalódtak a Vidi játékában

Djakov úgy látta, csak egy csapat akart focizni.

Szerda este a Rangadón is beszámoltunk arról, hogy a Mol Vidi FC a továbbjutás szempontjából biztató eredményt ért el a Ludogorec elleni Bajnokok Ligája-selejtező odavágóján. A lefújást követően a bolgár csapat játékosai csalódottan nyilatkoztak, ám nem feltétlenül a saját, sokkal inkább a fehérváriak teljesítményével kapcsolatban.

Már az első másodpercektől lehetett látni, hogy egy csapat akar focizni, az pedig mi voltunk. Nagyon csalódott vagyok az ellenfél miatt. Megvoltak a helyzeteink, sokkal jobb a csapatunk, azon leszünk, hogy a visszavágón értékesítsük a helyzeteinket – idézi Szvetoszlav Djakov nyilatkozatát a bolgár news.net.

Malcom jött, Dembélé máris csomagolhat?
Sajtóhírek szerint a klub a brazil játékos leigazolásával a francia riválisnak üzent.

Paolo Autuori vezetőedző sem volt elragadtatva a Vidi játékától.

A védekezés rendben volt, azzal elégedett vagyok, sikerült jól megszervezni a hátsó alakzatot. A Vidi az előző két mérkőzésen 11 sárgát kapott, ma is láthattuk, hogy tördelik a játékot, nem láttunk tőlük igazi futballt.  A második félidőben sokat állt a játék, ekkor törvényszerű, hogy a fölényben játszó csapat szervezettsége kicsit megbomlik. Ezzel együtt is sokkal több helyzetünk volt az ellenfélhez képest, de gólt nem sikerült szereznünk. Gólokat szerezni, és nyerni megyünk Magyarországra! – idézi a molvidi.hu a trénert.

Többnyire védekeztek Vargáék. Fotó és címlapfotó: molvidi.hu
Olvasói sztorik