Magyar foci

Dől a pénz a magyar bírókhoz

Több millió forinttal jutalmaztak több NB I-es játékvezetőt.

Felettébb érdekes információt szellőztetett meg a focibiro.hu portál. A lap úgy tudja, a hazai profi játékvezetők olyan jól teljesítettek a 2016-2017-es bajnoki évadban, hogy a honi szövetség (MLSZ) több mint 30 millió forintot osztott szét közöttük.

Az információk szerint a legtöbbet három profi játékvezető – vélhetően Solymosi, Erdős és Iványi – vihette haza. Ők fejenként 4-4 millió forintot kaszálhattak.

Furcsa lehet a névsort olvasni, hiszen Iványi Zoltán több fordulóban sem működhetett, mivel nem teljesítette az előírt fizikai tesztet. Erdős súlyproblémájáról cikkeztek tavasszal. Egyedül Solymosi hozta azt az átlagot, amit el lehet várni, bár rá sem sok hibát írhattak tavaly az ellenőrök.

OLVASTAD MÁR?
Hosszabbított válogatott játékosával a Vasas
Botrány a Palermónál: a magyar csatárra is rászálltak a vérmes drukkerek

Az elit FIFA játékvezetők a bónusz rangsor végén szerepeltek, mondván őket majd kifizeti az UEFA, míg a szegény „Puhl-barátok” meg alig járnak külföldre.

A játékvezetők is a kedvező adózási konstrukcióval vihetik haza a bónusz összegeket, mivel rájuk is kiterjed az EKHO-s kifizetés hatálya.

Olvasói sztorik