Bernd Storck egyik nagy felfedezettje, Kocsis Gergő nyáron a Dunaszerdahely utolsó felkészülési mérkőzésén szenvedett keresztszalag-szakadást. A 22 éves védő január végén nem utazott el a DAC Dunaszerdahely törökországi edzőtáborába (január 19-31.), de csütörtökön már remek hírekkel szolgálhatott.
– Való igaz, nem tartottam a csapattal az antalyai edzőtáborba, de eközben a felépülésem végre a végső stádiumába ért. Eddig az volt a hátrányom a többiekkel szemben, hogy a labdás játékokban a párharcokat ki kellett hagynom, ezért az edzőnk úgy döntött, maradjak a klubnál, így Dunaszerdahelyen végeztem különedzéseket az itthon maradt edzőnkkel. Az elmúlt két hétben viszont olyan szintre jutottam, hogy végre a csapattal készülhetek, újra százszázalékos állapotban vagyok. A mai naptól, azaz csütörtöktől kezdve teljes értékű edzésmunkát végzek a Dunaszerdahely első csapatával. Elmondhatatlanul jó érzés volt újra a társakkal együtt készülni, hiszen hét hónapja arra vártam, hogy végre labdába érhessek. Olyan volt számomra a csütörtöki edzés, mintha újra megtanultam volna járni.
– A tavaszi rajtig három edzőmérkőzés vár ránk, vélhetően ezeken még nem lépek pályára, titkon persze bízom abban, hogy a harmadik, egyben utolsó tesztmérkőzésünkön 15-20 percre már beállhatok, ugyanakkor a fokozatosság elvét maximálisan szem előtt tartjuk – árulta el Kocsis Gergő, aki kiemelte: rendkívül embert próbáló időszakon van túl, a legnehezebb az első hónap volt számára, de utána már csak az lebegett a szeme előtt, hogy egészségesen visszatérhessen a pályára.
Szlovákiában a február 17-i hétvégén folytatódik a bajnokság, a fiatal magyar pedig hangsúlyozta: az állapota biztosan lehetővé teszi, hogy a tavaszi nyitányon pályára lépjen, ám az edző dönt majd arról, rögtön az első fordulóban szerepet kap-e. Kocsis célja mindenesetre egyértelmű: bizonyítani szeretné, hogy helye van a csapatban, és abban bízik, hogy hamar be tudja verekedni magam a kezdő tizenegybe.
– Az álmom egyébként a válogatottság, minden nap azon dolgozom, hogy Dunaszerdahelyen jó teljesítményre legyek képes. Ha a szlovák élvonalban jól teljesítek, hiszem, hogy nekem is lesz esélyem bizonyítani a nemzeti csapatban – tekintett előre a tehetséges védő, aki újfent kiemelte: nem tud elég hálás lenni Szilágyi Ágnes gyógytornász elmúlt hat hónapban végzett munkájáért, aki minden nap foglalkozott vele, a nehéz pillanatokban mellette állt, és aki nélkül nem térhetett volna vissza a pályára.