Légiósok

Futács Márkó célja a nemzetközi porond és a gólkirályi cím

A Hajduk Split magyar támadója elárulta: örömmel hosszabbít a horvát klubbal, ha pedig a válogatottba kapna meghívót, boldogan jönne.

Kapcsolódó cikkek

A horvát élvonal múlt hétvégi fordulójában Futács Márkó csapata 2-1-es vereséget szenvedett a rivális Osijektől.A magyar támadó a Hajduk Split szépítő gólját jegyezte, igaz, kilencedik bajnoki találatában sok vigaszt nem talált…
– Nagyon készültünk az eszékiek elleni hétvégi mérkőzésre, hiszen roppant fontos volt a találkozó a közvetlen riválisunk ellen – meséli a 27 éves támadó. – Nagyon akartunk nyerni, motiváltak voltunk, de ez ugyanígy igaz volt a riválisainkra is. Az első félidőben egyik csapatnak sem volt igazán nagy helyzete, majd a fordulás után az ellenünk megítélt tizenegyes rendesen földbe döngölt minket. Harcoltunk tovább az egyenlítésért, de a hazaiak újabb gólt találták, és már csak a szépítésre futotta erőnkből. A gólom így sajnos nem jelent számomra vigaszt, hiszen a csapatom pont nélkül maradt. Búslakodni szerencsére nincs időnk, hiszen hétvégén nagyon fontos mérkőzés vár ránk. Szombaton, hazai pályán az éllovas Rijekával meccselünk, szeretnénk javítani saját szurkolóink előtt – bár roppant nehéz mérkőzésre számítok.

– Az Osijek ellen nem első ízben szerzett gólt a ráadásban, hiszen decemberben a Cibalia ellen duplázott a hosszabbításban, valamint az Istra kapuját is a kilencvenegyedik percben vette be. Hasonló volt a képlet ősszel szintén a Cibalia, illetve a Belupo ellen, valamint a kupában a Jalzabet vendégeként – szemmel láthatóan jól bírja erővel a mérkőzések végét is…

– Így igaz, pozitív jelentősége is van természetesen annak, hogy a kilencvenedik perc után iratkoztam fel a gólszerzők közé. Ezen találatok jól tükrözik a hozzáállásomat: az utolsó utáni pillanatokig harcolok a csapatomért, így fordulhatott tehát elő, hogy a hosszabbításban tudtam több ízben eredményes lenni. Mindig tiszta lelkiismerettel szeretnék levonulni a pályáról, bizonyítva: a végsőkig hajtottam. Persze ott van az árnyoldal, hiszen sokkal boldogabb lennék, ha például legutóbb az első félidőben rúgtam volna olyan gólt az Eszéknek, amivel padlóra tudtuk volna küldeni az ellenfelet. Szeretnék tehát abban javulni, hogy még több gólt rúgjak az első játékrészben – ezzel győzelmekhez segítve a csapatomat.

– A nyár végén súlyos sérülés után igazolt Horvátországba, majd tért vissza a pályára már spliti színekben. Hamar befogadták a Hajduk-drukkerek?

– Kezdetben nehezen fogadtak el a szurkolók, hiszen amint megérkeztem, hamar rásérültem korábbi sérülésemre. Szerencsére az elmúlt hónapokban sikerült bizonyítanom, hogy nem csinált velem rossz vásárt a Hajduk Split, és nem sütkérezni jöttem a tengerpartra. Az élményeim természetesen a pályán kívül is pozitívak a hétköznapokban, örülök és nem teher számomra, ha a városban fotót vagy autogramot kérnek tőlem a drukkerek.

– Kilenc bajnoki gólnál jár a most futó szezonban, ezzel a gólkirályi cím egyik várományosa. Nyomasztja vagy inkább plusz motivációként tekint a vezérszerepre?

– Természetesen motivál, hogy gólkirály lehetek Horvátországban, súlyos sérülésem után óriási eredmény lenne a cím bezsebelése. Figyelem természetesen a riválisok teljesítményét is, óriási lendületet adhatna nekem a következő szezonra nézve, hogy a legeredményesebb játékosként várhatom a folytatást. Persze nem kérdés, hogy számomra a csapat sikere a legfontosabb. Célunk, hogy Európa-ligás helyet érő pozícióban végezzünk szezon végén. Szerettünk volna 2017-ben kupa-győzelmet ünnepelni, de sajnos a kupából kiestünk, a búcsú számunkra nagy érvágás és óriási csalódás volt, ezért szezon végén a bajnokságban kell odaérni a dobogós helyek valamelyikére, hogy ismét megmutathassuk magunkat a nemzetközi porondon. A harmadik helyért meglátásom szerint az Osijekkel csatározunk majd nagyot, de szerintem reális esélyünk van előttük végezni. Új mesterünk, Joan Carrillo személyében remek edzőt ismertem meg, vele elérhetjük céljainkat tavasszal.

– Szavaiból úgy érződik, a Hajdukkal tervezi a folytatást, miközben már télen komoly kérői akadtak…
– Az évad végén lejár a szerződésem, de a klubnak opciós joga van hosszabbítani velem, ez meglátásom szerint már csak papírmunka, tehát a hosszabbítás ténylegesen napok, vagy maximum hetek kérdése. Kölcsönösen él a bizalom, a vezetők számítanak rám, én is boldog vagyok a klubnál és a városban, megtaláltam Splitben a számításaimat. Nagyon sokat kaptam a Hajduktól, hiszen akkor bíztak bennem az itteni vezetők, amikor nem sok csapat, ezért boldogan hosszabbítok majd velük, ha arra kerül sor.

– Hosszú hetek óta mutat kimagasló teljesítményt klubcsapatában, a válogatott meghívó, illetve a sorsdöntőnek ígérkező portugálok elleni vb-selejtező mennyire foglalkoztatja?
– Természetesen nagyon örülnék, ha hosszú idő után újra kapnék meghívót a válogatottba, találgatni viszont nem szeretnék, hiszen rövid időn belül úgyis eldől, kikkel számol a kapitány Portugália ellen. Ha hívnak, a válogatottba szívesen jövök, számomra megtiszteltetés a hazámat képviselni. Az elmúlt hónapokban, hetekben a fokozatosság elvéhez maximálisan ragaszkodtam: sérülésem után folyamatosan egyre jobb formába lendültem klubcsapatomban, most egyelőre csak a Rijeka elleni bajnokira koncentrálok, ellenük is százhúsz százalékot szeretnék nyújtani. Meglátjuk, számítanak-e majd rám a nemzeti együttesnél, nekem az a feladatom, hogy klubcsapatomban maximumot adjak ki magamból, és elmondhassam: a lelkiismeretem tiszta, mindent megtettem a pályán a jó eredmény érdekében.

Olvasói sztorik