Légiósok

Véget ér Dárdaiék nyeretlenségi sorozata?

A Hertha pénteken, Kleinheislerék és Szalaiék szombaton, Husztiék vasárnap játszanak.

Kapcsolódó cikkek

A Dárdai Pál vezette Hertha BSC a Köln vendégeként szakíthatja meg öt találkozó óta tartó nyeretlenségi sorozatát a német bajnokság 23. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.

A harmadik helyen álló berlini csapat a téli szünet óta nem tudott győzni a Bundesligában, igaz, csak egy meccsen kapott ki, négyszer döntetlent játszott. A Hertha ennek ellenére dobogós maradt, de ehhez az is kellett, hogy a múlt hétvégén a második Borussia Dortmund idegenben nyerjen a negyedik Bayer Leverkusen ellen.

A Köln most kilencedik, és az elmúlt öt összecsapásából két-két vereség és döntetlen mellett csupán egyet nyert meg. Hazai pályán pozitív a kölniek mérlege, a Hertha vendégként pedig épp 50 százalékossá válhat, ha pénteken győz a RheinEnergie Stadionban.

A két együttes korábban 21-szer csapott össze egymással, 12 berlini és hat kölni siker mellett háromszor született döntetlen, ugyanakkor a legutóbbi öt mérkőzésen a Hertha háromszor hagyta el győztesen a pályát, és kétszer döntetlenre végeztek a felek. A fogadóirodáknál az oddsszok alapján mégis annak a legnagyobb a valószínűsége, hogy a Köln nyer, a legtöbbet pedig Dárdai csapatának a sikere fizet.

A címvédő és listavezető Bayern München szombaton a Wolfsburg vendége lesz, és győzelemre esélyes a szintén BL-szereplő ellenfél otthonában. A második Dortmund ezúttal az utolsó előtti Hoffenheimet fogadja, a negyedik Leverkusen pedig – amely csütörtökön este Európa Liga-meccset játszik otthon a portugál Sportinggal – Mainzban lép pályára vasárnap.

Kleinheisler László együtteséhez, a kiesés elől menekülő Werder Bremenhez a 14. Darmstadt látogat, a Huszti Szabolcsot foglalkoztató 15. Eintracht Frankfurt pedig a hatodik Schalkét fogadja a vasárnap esti zárómeccsen. A Szalai Ádámot sérülés miatt nélkülöző, sorozatban nyolc vereségnél tartó, sereghajtó Hannover a bajnokságban november 29. óta veretlen Stuttgart otthonában szerepel.

A program, Bundesliga, 23. forduló:

Péntek,
20.30:
1. FC Köln–Hertha BSC
Szombat,
15.30:
Hamburger SV–Ingolstadt
15.30: VfB Stuttgart–Hannover 96
15.30: Werder Bremen–Darmstadt
15.30: VfL Wolfsburg–Bayern München
Vasárnap,
15.30:
Augsburg–Borussia Mönchengladbach
17.30: Borussia Dortmund–1899 Hoffenheim
17.30: FSV Mainz 05–Bayer Leverkusen
19.30: Eintracht Frankfurt–FC Schalke 04

Olvasói sztorik