Légiósok

Dárdai az 5–7. helyre várja a Herthát

A magyar szakvezető szerint a Bajnokok Ligája-indulás nem reális idén a berlinieknél.

Kapcsolódó cikkek

A pazar ősz után egyelőre halványabban szerepel a német Bundesligában a Dárdai Pál vezette Hertha BSC. Az együttes még nem nyert meccset tavasszal az élvonalban, igaz pontot szerzett az Augsburg, a Werder Bremen, a Borussia Dortmund és a VfL Wolfsburg ellen is, és csak a VfB Stuttgart tudta legyőzni.

Dárdai a Morgnepostnak adott interjút a tavaszi rajt kapcsán, s reálisan belőtte helyét a Herthának a német élvonal tabelláján.

– Még mindig ott vagyunk elől, ugyanis több csapat is hibákat követett el. A különbség nagyon kicsi a pontszámokat tekintve, de gyengén még nem játszottunk idén – utalt az öt bajnoki óta nyeretlen Hertha harmadik helyére Dárdai Pál. – Amennyiben minden jól megy, klappolnak a dolgok, akkor az ötödik–hetedik hely elérhető lesz számunkra.

Az interjú során kitértek arra is, hogy ha a Werder ellen nem adja le 3-1-es előnyről a két pontot a csapat (3-3), akkor most azzal a két egységgel kicsit megnyugtatóbb lenne az előnye. Dárdai azonban rávágta:

– Nem érdemelnénk több pontot annál, mint amennyi most áll a csapat neve mellett. Az első körben jó sorozatot produkáltunk, most viszont hiányzik az a bizonyos győztes gól.

A sérülések is nehezítik a magyar szakvezető dolgát: Mitchell Weiser, Salomon Kalou és John van den Bergh után Sebastian Langkamp is kiesett – utóbbi két hétig lehet harcképtelen.

– Mostanában kicsit elhagyott minket a szerencse is – reagált erre Dárdai. – Pedig nem edzünk sem többet, sem kevesebbet, mint ősszel.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik