Légiósok

Bogdán Ádám is látja, hogy ennél több kell

A Liverpool FC magyar kapusa így is büszke a debütálására.

Kapcsolódó cikkek

Ahogy arról már honlapunk is hírt adott, szerdán tétmeccsen is debütált a Liverpoolban Bogdán Ádám, a csapat nyáron igazolt kapusa. A magyar válogatott hálóőr a Carlisle elleni 1-1-re végződő Ligakupa-találkozót követően a tizenegyes-párbajban hőssé vált, de a szurkolók összességében így sem elégedettek a csapat teljesítményével.

– Természetesen nem vagyok süket, sem vak, látjuk és halljuk a velünk kapcsolatos dolgokat. Azonban csak a saját feladatainkra szabad koncentrálnunk. Nagyon frusztráló tud lenni, amikor rengeteg helyzetetek van, de nem tudtok gólt lőni. Viszont a szurkolók szerintem látják, hogy próbálkozunk. Megértem, hogy elégedetlenek, de mi minden tőlünk telhetőt megteszünk a sikerért – mondta Bogdán Ádám.

A kapus három tizenegyest is kivédett a Carlisle elleni mérkőzés tizenegyes-párbajában.

– A meccs után kezet rázott velem a menedzserünk és gratulált nekem, de semmi különlegeset nem mondott. Csütörtökön aztán végigbeszéltük a meccset, és ki is elemeztük azt – tette hozzá a Liverpool Echónak adott interjújában Bogdán.

A lap megjegyezte, a csapat kapuját a szombati, Aston Villa elleni bajnokin már minden bizonnyal Simon Mignolet védi, de Bogdán így is nagyon örül, hogy végre debütálhatott az együttesben.

Olvasói sztorik