Kiemelt hírek

Az első lépcsőfok után nincs megállás

Rangadó
Rangadó

2011. 08. 26. 12:41

Romanek János bízik benne, hogy a Szolnok együttese nem lép le a megkezdett útról.

Kapcsolódó cikkek

Kiesett az NB I-ből a Szolnoki MÁV FC, és gyakorlatilag szétszéledt a játékoskeret. A klub mégis megújult, a távozó labdarúgókat megfelelően pótolták, vezetőedzőnek pedig a játékosként háromszoros bajnok Romanek Jánost nevezték ki. Az egykori kiváló középpályás annak idején a Honvéd, a Dunaújváros, a Vác és a Pécs színeiben összesen 259 élvonalbeli meccset játszott. Pályafutását éppen Szolnokon fejezte be 2004-ben, majd edzőként is debütált.

A másodosztály Keleti-csoportjának első fordulójában hazai környezetben léphetett pályára a Szolnok, amely sikerrel indította a szezont, hiszen 2-1-re nyert az örök rivális Szeged ellen.

– A nyári felkészülési időszakban nulláról kellett kezdenie a munkát az együttessel, vagy támaszkodhatott az előző szezon csapatára?
– Teljesen új csapatot kellett építenünk, hiszen szinte senki nem maradt a keretben azok közül, akik az előző szezont befejezték – mesélte a Rangadó.hu érdeklődésére Romanek János, a Szolnok edzője. – Ez a folyamat nem zökkenőmentes, ezért is volt fontos a jó bemutatkozás. Egy lépcsőfokot megmásztunk, de nincs megállás. Idegenben is pontokat kell szereznünk, hogy sikeresek legyünk. Következő ellenfelünket, az Újpest második csapatát alaposan feltérképeztünk, mindent tudunk riválisunkról. Fiatal, egységes, de talán kissé rutintalan együttesről van szó. Ha az első tizenöt-húsz percet kivédjük, és utána nyomást gyakorlunk ellenfelünkre, nyerhetünk. Meglátjuk, mennyire hagynak bennünket játszani. A múlt héten jól szerepelt együttesünk egy-két változással győzelmi esélyekkel szállhat harcba.

– Mit lehet tudni az együttes céljairól, terveiről?
– Nagyon fontos, hogy ne térjünk le arról az útról, amire ráléptünk. Nyerjünk, de ne sírjunk akkor sem, ha gond van. Ha egyen mérkőzésen győz egy csapat, az nem olyan nagy dolog, de ha már kétszer nyer egymásután, arra odafigyel mindenki. Sajnos sérülések hátráltatják a munkánkat, hiszen Zsolnai Róbert keresztszalag-szakadás miatt félévre kiesett, Szalai Botondnak meghúzódott a belső térdszalagja, és Rokszin Ádám is csak jövő szerdától állhat újra edzésbe.

– Milyenek az eddigi tapasztalatai?
– Tisztában vagyunk vele, hogy nem lehetünk egyik napról a másikra sikeresek. Az út elején vagyunk, még nagyon sok dolgunk van, sok munka vár ránk. A vezetők már a felkészülés során is mindent megtettek, hogy jó körülményeket biztosítsanak számunkra. A Magyar Kupában a Kecskemét második csapata ellen úgy jutottunk tovább, hogy ellenfelünk meg volt erősítve élvonalbeli játékosokkal, és már az ötödik percben emberhátrányba kerültünk, mégis végig uraltuk a játékot, megérdemelten, és simán nyertünk.

NB II, Keleti-csoport, 1. forduló
Szolnoki MÁV FC – Szeged 2011 2-1 (2-0)
Szolnok, 800 néző. Játékvezető: Böcskei
Szolnok: Tóth Z. – Urbán-Szabó, Antal, Szeleczki, Pintér L. – Ulvicki, Kis R. – Lengyel B. (Papp Sz., 62.), Szepessy, Mundi – Vári B. (Benedek, 77.) Vezetőedző: Romanek János
Szeged: Czirbus – Podonyi, Magyar, Gellér, Radnai – Batik, Varga I. – Kulacsik, Brinszky (Laczkó, 59.), Nebil (Reyes, a szünetben) – Bernáth. Vezetőedző: Kolozsvári János
Gólszerző: Vári (11.), Lengyel B. (17.), illetve Bernáth (tizenegyesből, 48.)
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

A picture taken on July 11, 2018 shows a saleswoman making the shop window with a Cristiano Ronaldo's Juventus jersey in a shop in downtown Turin.
Portuguese football superstar transfer from Real Madrid to Italy's Juventus was announced on July 10.  / AFP PHOTO / Isabella Bonotto
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.