Hírek

Először adták át a Szepesi-díjat

Novotny Zoltán rádiós sportriporter kapta a Szepesi-, míg Czibor Zoltán húga és családja az Östreicher-díjat, amelyeket most első alkalommal ítélt oda a Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány.

Kapcsolódó cikkek

A szerdai eseményen Szöllősi György, az alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, azért erre a napra időzítették a díjátadót, mert Szepesi György 70 évvel ezelőtt, 1945. augusztus 20-án közvetítette első válogatott labdarúgó-mérkőzését a rádióban, ez egyben Puskás Ferencnek is az első válogatott fellépése volt.

Az osztrákok ellen vívott találkozó 12. percében született meg első közös góljuk: a 18 éves Puskás lőtte, a 23 esztendős Szepesi pedig élőben közvetítette a Ferencváros stadionjából, ezért a mostani ünnepségnek a Groupama Aréna adott otthont.

Szöllősi György kitért arra, hogy a Szepesi-díjjal ezentúl minden évben a hazai újságírás és sportújságírás egyik meghatározó alakját díjazzák. A választás először a 75 éves Novotny Zoltánra esett, aki 1966 óta szolgálja sportriporterként a Magyar Rádiót, és az intézmény örökös tagjává is választotta.

A kuratóriumi elnök hozzátette: Novotny 1968 óta mind a 12 nyári olimpiáról közvetített, emellett négy labdarúgó-világbajnokságról is tudósított. 17 évig vezette elnökként a Magyar Sportújságírók Szövetségét, s a Magyar Érdemrend Tiszti Keresztjének kitüntetettje. A díjat maga Szepesi György nyújtotta át, aki legnagyobb tanítványának nevezte Novotnyt.

A rendezvényen elhangzott, hogy az Östreicher Emilről – Puskás Ferenc egykori játékosügynökéről, a Real Madrid korábbi elnökének, Santiago Bernabeunak a tanácsadójáról, az 1956-os Bp. Honvéd, valamint a nyolcvanas évek magyar válogatottjának menedzseréről – elnevezett díjat évről-évre már elhunyt nagy labdarúgók hozzátartozói kapják, akik a háttérből járultak hozzá sportoló családtagjuk sikereihez.

Ezt az elismerést elsőként az Aranycsapat balszélsőjének húga, Mester Emilné Czibor Zsuzsanna és családja érdemelte ki. Szöllősi György a méltatásban kitért arra, hogy Czibor Zsuzsanna az emigráció idején is szoros kapcsolatban maradt Czibor Zoltánnal, majd Komáromba való hazaköltözése után is mindig ott volt mellette, s a kiváló csatárt élete végén ő ápolta. A díjat az 1956-os emigráns Tóth Zele József, a Real Madrid korábbi utánpótlásedzője adta át, aki Madridból erre az eseményre utazott haza.

Az MTI beszámolójából az is kiderül, hogy a rendezvényen a jelenlévők megemlékeztek az alapítvány létrehozójáról, az augusztus 12-én elhunyt Puskás Ferencné Hunyadvári Erzsébetről.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik