Hírek

Pölöskey fel akarja építeni magát

A Nyíregyháza Spartacus együttese új szerkezettel vág neki az NB III-nak.

Kapcsolódó cikkek

Továbbra is vannak még hiányzók betegség miatt a Szparinál. Jagodics Bence és Szokol Zsolt is hiányzott a hétfői tréningről. A csapat új szerkezetben játszhat ősszel – írja a klub hivatalos honlapja.

A Nyíregyháza Spartacus több NB-I-es gárda tartalék csapatával is találkozik majd, mivel Keletre került az Újpest, a Debrecen, és a Diósgyőr második gárdája is, de a Kazincbarcika, a Putnok, a Nyírbátor és a Hatvan is a Szpari ellenfele lesz. A bajnokság augusztus 1-jén, azaz a jövő héten kezdődik, addig elkészül a sorsolás és a menetrend. A Nyíregyháza más szerkezetben játszhat, mint tavaly.

– Tavasszal egy stabil védekezésből próbáltunk támadni amíg el nem dőlt a biztos bennmaradás. Utána több szerkezetet kipróbáltunk, több-kevesebb sikerrel. Az NB-III-ban majd a mérkőzések nagy részében nekünk kell dominálnunk, ennek megfelelően mást játszunk majd, de továbbra is azt mondom, egy csapatnak 2-3 játékrendszert tudnia kell – mondta Mátyus János vezetőedző.

A klub egyik új játékosa Pölöskey Péter. A támadó már az év elején is közel állt ahhoz, hogy Nyíregyházára szerződjön, de csak most sikerült rendezni az ügyeket korábbi klubjával. Fél évet kihagyott, így erőnlétileg még van lemaradása.

– Hat hónap hosszú idő, nemcsak a meccsek hiányoznak, hanem kondícionálisan is van lemaradásom, de folyamatosan nyerem vissza az erőmet. Az NB-III-ban szeretném újra felépíteni magam, gólokkal segíteni a csapatot, ami aztán jó alapot jelenthet a következő, NB-II-es szezon előtt. 2+1 éves szerződést kötöttem a klubbal, abban bízom, hogy a harmadik évet közösen már az élvonalban kezdjük – mondta Pölöskey Péter.

Perger Bence visszatért a Szparihoz. A kapust kölcsön adta a Balmazújvárosnak a klub az előző idényben, így az NB-II-ben is bemutatkozhatott.

– Nagyon jó a hangulat a csapatnál annak ellenére, hogy a múlt héten a vírusos betegség megtizedelt bennünket. Nálam is egyik pillanatról a másikra jelentkeztek a tünetek, és nagyon legyengített. De nagyon várom már a bajnoki rajtot a többiekkel együtt. Tudom, hogy nagy az elvárás a szurkolók részéről, de biztos vagyok abban, hogy bajnokok leszünk – mondta Perger Bence.

A keretből Jagodics Bence és Szokol Zsolt még hiányzott a hétfői edzésről a vírusos gyomorfertőzés miatt. A csapat a héten újabb két edzőmérkőzést játszik. Szerdán a REAC, szombaton az NB-II-es Szolnok lesz a Szpari ellenfele.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik