Hírek

Debrecenben búcsúznak a Ligakupától

A szerda esti döntő előtt rendezik a női Magyar Kupa fináléját; a Fradi mindkettőben érintett.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

A házigazda Debrecen és a Ferencváros döntőjével szerda este búcsúzik a Ligakupa, amelyet 2007–2008-ban írtak ki először, és az MLSZ döntése alapján a következő szezonban már nem rendezik meg.

A Ligakupa történetének legeredményesebb csapata a Videoton, amely háromszor (2008, 2009, 2012) hódította el a trófeát. A mostani finálé győztese másodszor nyeri majd el a kupát, a Debrecen 2010-ben, a Ferencváros pedig 2013-ban végzett az élen. A nyertes húszmillió forinttal gazdagodik majd.

A Ligakupát korábban azzal a céllal hozták létre, hogy a fiatal magyar játékosok több lehetőséghez jussanak, de sok csapatnál ez nem valósult meg. Ráadásul a szurkolókat sem igazán érdekelték a meccsek, így legtöbbször szinte üres lelátók előtt léptek pályára az erősen tartalékos együttesek. Ennek tükrében nem volt meglepő, hogy Csányi Sándor, az MLSZ elnöke május 13-án bejelentette, megszűnik a sorozat.

A Ligakupa döntőjét megelőzően, 15.30-tól rendezik a női Magyar Kupa fináléját, amelyben a Ferencváros és az MTK találkozik. Ez a két csapat volt a résztvevője a bajnoki döntőnek is, ott a zöld-fehérek két döntetlen után büntetőpárbajokkal taszították le a trónról fővárosi riválisukat.

A Ligakupa eddigi győztesei

2008: Fehérvár FC

2009: Fehérvár FC

2010: Debrecen

2011: Paksi FC

2012: Videoton

2013: Ferencváros

2014: Diósgyőr

Olvasói sztorik