Hírek

Januzaj nemet mondott Koszovónak

A United tinije nem lép pályára Haiti ellen a történelmi mérkőzésen. Angol válogatott lenne inkább?

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Adnan Januzaj életben tartotta a lehetőségét annak, hogy angol válogatott legyen – számol be a Daily Telegraph. A Manchester United 19 éves szélsője elutasította a koszovói behívót, így nem lép pályára a válogatott történelmi, első barátságos mérkőzésén, melyre március elején kerül sor Haiti ellen.

A Manchester United futballistája felmenői illetve születési- és lakhelye kapcsán a koszovói mellett az albán, az angol, a belga és a török válogatott szerelését is magára öltheti a jövőben, igaz az UEFA szabályai miatt az angol felnőtt válogatottban legkorábban 2017-ben mutatkozhat be.

Januzaj szülei, bár mind ketten Belgiumban nevelkedtek, koszovói albánok, sokáig úgy tűnt, édesapja, Abedin iránti tiszteletéből valóban a frissen megalakult válogatottat választja majd, ám a jelek szerint a döntés még odébb van.

Roy Hodgson, Anglia szövetségi kapitánya korábban jelezte, ha Januzaj továbbra is ilyen ütemben fejlődik, úgy elképzelhetőnek tartja, hogy a 2018-as világbajnokságon már a “háromoroszlánosok” színeiben szerepeljen.

Olvasói sztorik