Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
A legbátrabban fiatalító szövetségi kapitány, Várhidi Péter volt a Digi Sport televízió vendége. Az újpesti kötődésű edző a válogatottal kapcsolatos kapitánykérdésről úgy vélekedett, ha a szövetségi kapitány is külföldről jön, akkor talán jobban egy húron tudnak pendülni vele a játékosok, akik más feltételrendszerhez vannak szokva. Jobban meg tudják oldani azokat a problémákat, amelyek esetleg a hazatérésükkel jelentkeznek. Érzése szerint mostanság minden játékos efelé húz. Úgy fogalmazott: talán egy kicsit itthon is külföldön akarják érezni magukat.
– Azt mondta, hogy már a románok ellen elúszott a világbajnoki továbbjutás. Az első, vagy a második meccsen?
– Azt hiszem, hogy mindkettőt egy kalap alá kell venni, hiszen szerettük volna, ha legalább négy pont összejön abból a két meccsből. Akkor lett volna reális esély arra, hogy továbblépjen a válogatott – mondta Várhidi Péter. – Nem is értettem a hollandok elleni kirohanást, ott a gólkülönbség természetesen túlzó volt, de az nem a mi szintünk. A hollandok ellen nem lehet olyan mérkőzést játszani, amivel a továbbjutást ki lehetett volna harcolni. Szerintem a románok elleni meccsekre mindannyian ki voltunk hegyezve, ha ott sikerül elegendő pontot szerezni, akkor legalább a pótselejtezős hely meg lehetett volna.
– Mennyire osztotta azt a kincstári optimizmust, ami a selejtezősorozat alatt uralkodott, és ami a végén felmérgesítette a közvéleményt?
– Egyértelműen úgy éreztem, hogy a török és a román futball sem tart olyan szinten, hogy ne lehetne velük versenyre kelni. Arról nem is beszélve, hogy évekig épült ez a válogatott, és egyre jobb teljesítményt nyújtott. Sokan vitatkoztak azon, hogy olyan ellenfeleket választott a szövetség, amelyek ellen nyerhetőek voltak a meccsek, de igazán csapatot építeni olyan ellenfelekkel szemben lehet, ahol győzelmi esélyek vannak. Erősebb ellenfelekkel talán jobban meg lehetett volna mérettetni az együttest, és reálisabb képet kaptunk volna, de ettől függetlenül én is kincstári optimizmusban voltam, és úgy gondoltam, hogy ezeken a meccseken ki lehetne vívni a pótselejtezős helyet. Onnan továbbjutni természetesen nagyon nehéz lett volna.
– Mennyire ért egyet Szalai Ádám brutális helyzetértékelésével?
– Én nem szeretem az ilyet, hiszen mindenkinek a saját portáján kell söprögetnie, és az a dolga, hogy a saját oldalát megfelelően tudja ellátni. Az edzőnek az a dolga, hogy a csapatot összerakja, a játékosnak az a dolga, hogy futballozzon a pályán. A média természetesen szereti meghallgatni mindkét oldalt, de úgy gondolom, nem ez a helyénvaló. Azzal együtt, hogy lehet vitatkozni rajta, lehet elfogadni. Sok dolog tény benne, de nem hiszem, hogy az lenne a kivezető út, ha elkezdünk egymásra mutogatni.
– Amikor ön vezette a válogatottat, akkor több volt a hadra fogható, erős bajnokságban rendszeresen játszó magyar játékos?
– Abban időszakban szinte senki nem játszott. Huszti Szabolcs és Gera Zoltán játszott egyedül a csapatában. Semmiképp sem tudom azt mondani, hogy minőségi klubokban játszottak a játékosok, de én nem is ennek a híve voltam. Azt gondoltam, hogy az a járható út, ha a fiataloknak kellő nemzetközi rutint adva, két-három éves folyamatban annyi mérkőzést játszanak, hogy a tehetségüket ki tudják bontakoztatni, és utána lehetett volna rájuk építeni. Ez a program aztán sajnos nem ment végig.
– Ebbe azért bukott bele, mert túl bátran kísérletezett és fiatalított?
– Egyáltalán nem. Túl gyorsan alakult ki egy jó keret, egy jó társaság. Ne felejtsük el, hogy az ősz folyamán ötből négy meccset megnyertünk. Nem is belebuktam én ebbe, hanem lejárt a szerződésem. Azt gondolom, a közvélemény akkor maximálisan mellettem volt. A szövetség oldaláról úgy éreztem, eljött az a pont, amikor érdemes egy külföldi szövetségi kapitányt hozni, mert talán az ő habitusával, nevével többet lehet elérni. Akkor azt éreztem, hogy a csapat nagyon jól formálódik. Állandó keret volt, szépen kialakult a fiatalok és az idősebbek egyvelege is, és akkor tényleg nyertünk olyan meccseket, amiket ma nem biztos, hogy megnyernénk.
– Azóta is folytatódik a pulzálás, hogy külföldi kapitány, aztán magyar kapitány…
– Annyiból mindenképp lényeges, hogy rengeteg játékosunk szerepel külföldön. Azt el lehet fogadni, hogy a külföldön játszó labdarúgók más feltételrendszerhez vannak szokva. Ha a szövetségi kapitány is külföldről jön, akkor talán jobban egy húron tudnak pendülni. Jobban meg tudják oldani azokat a problémákat, amelyek esetleg a hazatérésükkel jelentkeznek. Én azt érzem a játékoson, hogy mindannyian efelé húznak. Talán itthon is kicsit külföldön akarják érezni magukat.
– Huszti Szabolcs önnél és Lothar Matthäus-nál is alapember volt. Mi történt utána? Nagy hiba volt a mellőzése…
– Ez érdekes dolog, mert Huszti Szabolcs nálam is lemondott két mérkőzést, ami után az elnökség eltiltotta őt fél évre. Ahogy lejárt az eltiltás, természetesen rögtön hívtuk őt. Huszti Szabolcs olyan futballista, aki mindenféleképpen a magyar élmezőnyhöz tartozik. Nagyon nehezen képzelhető el a tudása nélkül a magyar válogatott.
– Úgy volt vele, hogy presztízs-kakaskodásokba nem szabad belemenni, mert szükség van rá?
– Nem tudom, hogy lenne-e olyan edző, aki azt mondaná, hogy az ő tudására nincs szükség. Az egy másik kérdés, hogy ő is azon a véleményen van, hogy egy külföldivel szívesebben dolgozik együtt, mert talán a válogatott respektje is nagyobb egy neves, külföldi edzővel, vagy volt játékossal. Személyes problémám természetesen nem volt vele.
– Legutóbb azt nyilatkozta Huszti, hogy harmincévesen nem kéne már visszatérnie a válogatottba. Ön szerint rávehető, vagy kötelező őt rávenni, hogy felöltse a címeres mezt, hogy idősebb játékosként is vezéregyéniség legyen?
– Mindig azon a véleményen voltam, hogy idősebb játékos kell egy csapatnak. Nem lehet csak fiatalokra építeni, kellenek a rutinos emberek. Meggyőződésem, hogy az új kapitánynak majd személyesen találkoznia kell Huszti Szabolccsal, és vele kell ezeket a dolgokat megbeszélni. Szerintem ha kap meghívót, akkor biztosan jönni fog. Rávehető, mert egy futballista nem mond le a válogatottságról, ő is imád magyar válogatott lenni. Biztos vagyok benne, hogy ebben nem változott a véleménye. Az valóban elgondolkodtató, hogy mire legközelebb világesemény lesz, addigra hány éves lesz, és akkor valóban tud-e segíteni. Szerintem azonban olyan fizikális képességekkel rendelkezik, hogy harminchárom évesen is gond nélkül tud válogatott lenni.
– Ha újra megpróbálhatná, akkor csinálna-e valamit másképp?
– Én nem változtatnék az elveimen. Ha valaki valamit csinál, akkor legalább következetesen csinálja, és tudjon minden reggel a tükörbe nézni. Én akkor azt gondoltam, hogy az a kivezető út, amit megpróbáltunk, és az valamilyen szinten eredményre vezetett, hiszen a végére már jók voltak az eredmények. Most is azt mondom, hogy van olyan generációja a magyar futballnak, amelyre lehet építeni. Kellő nemzetközi tapasztalattal, és következetes csapatépítéssel lehet eredményt elérni.
– Ha most újra kapitány lenne, akkor kapkodhatnánk a fejünket, mert előkerülnének olyan fiatalok, akikről nem is gondoltuk volna, hogy őket is be lehet hívni?
– Ez természetesen csak játék, mert szó nincsen ilyenről, de most is azt mondanám, amit eddig. Két-három év kell, hogy egy csapat összeérjen. Akkor nekem nem volt két-három évem, és nem tudtam a selejtezőben igazán megmérettetni a csapatomat, hiszen a világbajnoki selejtezőket már Erwin Koeman csinálta. Akkor befejeződött az a folyamat, amit elkezdtünk. Persze, jó néhány játékos megmaradt, de visszajöttek mások is, valamint lettet új meghívottak. A magyar futball van olyan gazdag, hogy jó néhány játékosban gondolkodhatunk. Szoktuk mondani, hogy tízmillió szövetségi kapitány van ebben az országban, és nem hiszem, hogy bárki felállítana két ugyanolyan csapatot. Vannak olyan posztok, ahol akár két-három játékos is bevethető, vagy valaki kedvencé válik. Teljesen egyértelmű, hogy lennének új nevek.
– Vannak hiányposztok? Valóban létezik ez a belsővédő-probléma a válogatottnál?
– Ez évek óta tart. Eddig mindenkinél Juhász Roland köré épül a belsővédő-pozíció, és nem igazán tudta senki megtalálni a következetességet, hogy kik lehetnek azok, akik odavalók. Szélső védőkből is nagyon gyengén állunk. Magam is azon a véleményen vagyok, hogy a posztra képzés nagyon fontos ma már a magyar futballban. Régen a csatárokból csináltak védőket, ha arról volt szó, de ma már nem így működnek a dolgok. Komoly koncepciót kell erre kidolgozni, és van az a szint, amikor már a posztra kell komolyan képezni a játékosokat, és olyan teljesítményt kell tudni vele elérni, ami a nemzetközi szintre alkalmas.
– Többször nehezményezte, hogy kevés az utánpótlás-játékosok meccslehetősége, illetve azt is szorgalmazza, hogy a válogatottak készüljenek egységes koncepció alapján, hogy a fiatalok beillesztése könnyen menjen. Ebben lát előrelépést?
– Nagyon könnyű valamire azt mondani, hogy nem működik, de azt nagyon kevés embertől hallom, hogy mitől működik. Konkrétan fel lehet építeni azt, hogy működőképes legyen az egész magyar futball. Sokat beszélünk a diagnózisról, de a terápiáról is kellene mondani valamit. Erre vannak sarkos elképzelések mindenkinél, csak könnyebb arról beszélni, hogy mi miért nem működik. Működnie kellene, csak meg kell teremteni, és meg kell hozni. A mérkőzésszámot emelni kell, és a lehetőséget meg kell adni a fiataloknak. Az akadémiákon nagyon sok gyereket képeznek, és rendkívül jók most már a mutatók, egyre tehetségesebbek a játékosaink. Ha tizennyolc-tizenkilenc éves kortól nem tudnak továbblépni, nem tudnak mérkőzéseket kapni profi szinten, akkor eljutunk oda, hogy visszafejlődik a játékos.
– Az edzői karban nem ártana valamilyen békekötés, vagy szellemi összefogás…
– Ezt nagyon irigylem a nyugattól. Nem tudok olyan külföldi sajtótájékoztatót, vagy mérkőzés előtti beharangozót mondani, ahol ne egymást dicsérnék agyba-főbe az edzők. Teljesen mindegy, hogy egy országból jöttek, vagy máshonnan, mindenki elismeri a másik munkáját, és maximálisan közvetíti kifelé, hogy ő egy jó szakember. Az összefogás nálunk valóban gyerekcipőben jár, nagyon sokszor „ütjük” egymást, ebben nagyon jó lenne változni, és egységes álláspontot képviselni. Utánpótlásszinten nagyon komolyan meg kellene teremteni, hogy a gyerekek ne félkészen kerüljenek fel a profik közé, hanem tényleg kapják meg azt a képzést, amit kell, és akkor a tehetsége alapján ki fog derülni, hogy hova juthat el.
