Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Újra Magyarországon él az egykori 150-szeres német válogatott labdarúgó, a magyar csapat korábbi szövetségi kapitánya, Lothar Matthäus, aki csütörtök reggel a Digi Sport televízió vendége volt. Irányításával 2003 és 2006 között rendre erős ellenfelekkel szemben lépett pályára a magyar válogatott, amelyben rengeteg játékos kapott lehetőséget.
A német edző nem zárkózna el kategorikusan, amennyiben az MLSZ ismét az ő személyében gondolkodna. Elmondta: működése alatt irigységet tapasztalt, akadályozták a munkáját a magyar edzők, ezért is próbált ki olyan sok játékost. Szerinte nincs értelme gyenge ellenfelekkel barátságos meccseket játszani, mert az vezet az olyan bukásokhoz, mint a Hollandia elleni.
– Mióta és miért él ismét Magyarországon?
– Az ország iránti szeretetem nem veszett el. Noha nem vagyok edző Magyarországon, de jól érzem magam itt – mondta Lothar Matthäus.
– Miért nem dolgozik edzőként a Bundesligában? Esetleg otthon sok irigye és ellensége van a stílusa és a személyisége miatt?
– Túl sok rossz eredményt értem el a magyar csapattal! Na jó, ez csak vicc volt! Természetesen alakulhatott volna másként is, volt néhány ajánlatom, de nem fért bele az életembe, hiszen más jellegű tevékenységem is van. Viszont a Sky Deutschlandnál újságíróként dolgozom, és nem csak a Bundesligát követem, hanem a nemzetközi focit is. Volt néhány ajánlatom edzőként, de ezek nem olyanok voltak, ahogy én azt képzeltem, ezért foglalkozom inkább a tévézéssel.
– Mit gondol, ki a legjobb magyar futballista manapság? Ki a kedvence?
– Természetesen követem a játékosaimat, akiket annak idején én fedeztem fel. A magyar labdarúgásnak nyilván előrelépés, hogy sok játékos, aki annak idején Magyarországon szerepelt, később külföldre került, jelentős színvonalon edzett és játszott, s ez a válogatottnak is jót tesz. Kár, hogy egy olyan játékos, mint Huszti Szabolcs – aki szerintem az egyik legjobb magyar labdarúgó – már nem szerepel a válogatottban.
– Annak idején Gerát és Husztit is kulcsemberré tette a csapatban. Nehéz észrevenni az igazi tehetségeket? Önnek mintha a jó szeme lenne a legfőbb edzői erénye…
– Annak idején egy új válogatottat szerettem volna létrehozni, ezt így beszéltük meg az MLSZ-szel, ezért építettünk az utánpótlásra. Huszti és Gera is fiatal volt, mindketten Magyarországon tanultak focizni, és a válogatotton keresztül sikerült nekik az ugrás külföldre, ahol nemzetközi képzettséggel rendelkező edzőktől, színvonalas mérkőzéseken, jó hangulatú stadionokban tanulhattak, s ez növelte az önbizalmukat. Ezt élveztem, de nem volt időm formálni a csapatot. Mondtam, ha új csapatot szeretnénk létrehozni, akkor négy-hat évre van szükségem, mert ez nem megy egyik napról a másikra. Más országban sem sikerült ez ilyen rövid idő alatt. Jó jellemük van a játékosoknak, de megfelelően kell vezetni őket. A közelmúltban arról értesültem, hogy Huszti Szabolcs soha többet nem fog a válogatottban játszani. Akkor viszont felteszem magamnak a kérdést emberként és edzőként: hogy fordulhat elő ilyesmi? Hogy lehet, hogy egy olyan játékos, aki akár két-három pont különbséget is jelenthetne, akár világbajnoki részvételhez segíthette volna a csapatot, és szenvedélyes focista, már nem akar Magyarországért küzdeni? Mi az, amit itt félresiklott?
– Ha ismét kapitány lenne, mindenképpen megpróbálná rávenni Huszti Szabolcsot, hogy térjen vissza a válogatottba?
– Mosolyogtam, amikor azt mondta, hogy már túl öreg. Harmincévesen az egyik legjobb külföldi labdarúgó a Bundesligában, pláne az ő posztján. Olyan játékosnak kellene lennie, aki vezeti a fiatalokat, aki felelősséget vállal. Ha edzőként, kapitányként, igazgatóként, MLSZ-elnökként, tehát felelős vezetőként tevékenykednék, akkor mindenképpen beszélnék vele, hiszen ő lehet az egyik játékos, aki eljuttatja a magyar csapatot a kétezer-tizenhatos Európa-bajnokságra.
– Miért nem adatott meg önnek több idő és több türelem a magyar válogatott élén?
– Nem kaptam meg azt a bizalmat, amiben reménykedtem, nem volt mögöttem az az erő, amire szükségem lett volna, hogy az egészet megváltoztassam. Számos ötletünk volt, de Magyarországon volt irigység, főleg a magyar edzők részéről. Éreztem, hogy nem jó az együttműködés, nem kapunk megfelelő támogatást. Voltak olyan válogatott mérkőzések, amikor körülbelül tíz játékos nem akart bekapcsolódni a csapat tevékenységébe, mert nyomás alá helyezték őket, azt mondták nekik, hogy koncentráljanak a klubcsapatukra. Amikor Kínába mentünk, sok olyan játékosunk volt, akit nem is ismertem. Azt mondták, túl sok új embert hívtam meg. Valójában azért, mert edzők és klubtulajdonosok akadályozták a munkát, a százszázalékos, professzionális munka így nem volt lehetséges. Én száz százalékot adtam, ahogy annak idején a mérkőzéseken is, és természetesen jó lett volna a támogatás, hogy itt is százszázalékosan kihozzam a jó teljesítményt a fiatal csapatból. Nagyon örülök, hogy számos játékos, aki annak idején nálam kezdett, ilyen szuper karriert fut be, mint például Huszti, aki jelentős tapasztalatra tett szert, vagy Gera, aki remek játékos, és ezt Angliában is bizonyította. Látható, hogy sok ilyen játékos van Magyarországon.
– Első kapitányi évében 59, a második esztendőben 55 játékost szerepeltetett a válogatottban. Az ellenséges légkör indokolta ezt a nagy számot?
– Ez volt az egyik oka. Szerettem volna megismerni a játékosokat, és nem csak úgy, hogy kilencven percen keresztül látom őket a pályán a klubcsapatukban. Szerettem volna megismerni, hogy milyen jellemek. Ezért nem csak tizennyolc játékost hívtam be a válogatottba egy-egy mérkőzésre, hanem újakat is, hogy személyesen megismerjem őket. Hogyan illeszkedik a csapatba? Hogyan viszonyul az edzőkhöz? Pontosan jön az ebédhez? Ez megmutatja egy játékos jellemét. Ha csak figyelek egy játékost, akkor ezeket nem tudom megítélni, hanem néhány napon keresztül együtt kell lennünk. Ez volt az egyik jelentős oka. A másik pedig az volt, hogy néhány embert akadályoztak, ezért hívtam meg néhány olyan játékost is, akik esetleg nem passzoltak bele a válogatottba.
– A rossz nyelvek szerint kapósabbá akart tenni bizonyos játékosokat, és az ő eladásukban segített néhány menedzsernek. Ez is annak a rosszindulatnak a része, ami az akkori tevékenységét övezte?
– Engem még senki nem tudott befolyásolni. Amikor bolgár kapitány voltam, akkor is voltak kedvenc játékosaim. Jöttek hozzám mindenféle emberek, hogy ezt meg azt a játékost hívjam meg, de nem. Mindenkit meghallgattam, de én hoztam meg a döntést, hogy kiket hívok meg, és edzőként soha nem hagytam, hogy mások beleszóljanak. Arra törekedtem, hogy a legjobbak játsszanak, és a cserék is olyanok legyenek, hogy abból is profitáljon a csapat. Hallottam én is ezeket a véleményeket, de ezek csak pletykák voltak, amelyekkel nem csak nekem ártottak, hanem igazából a labdarúgásnak.
– Milyen volt a viszonya Egervári Sándorral, akit már akkoriban is többen szerettek volna szövetségi kapitánynak.
– Nem beszéltünk egymással naponta, de tisztelem őt. Mindenkit, aki ebben a sportágban tevékenykedik, támogatni kell, ezt megtanultam. A labdarúgás csapatsportág, amelyben együtt kell működni. Ezt Magyarországon sokan nem értették meg, de vele nem volt problémám.
– Egervári Sándor sokszor olyan ellenfeleket választott a barátságos meccsekre, amelyekkel szemben önbizalom-növelő sikereket lehetett elérni. Annak idején ön szeretett kemény ellenfelekkel szemben felkészülni. Melyik a jobb megoldás a csapatépítés szempontjából?
– Mindenkinek megvan a maga útja. Én mindig tanulni szeretnék a labdarúgásból, és csak keményebb ellenfelektől tudok tanulni. Előbb-utóbb úgyis játszanom kell keményebb csapatokkal. Ha a barátságos meccseken könnyebb ellenfelekkel játszom, akkor jobb eredményeket érek el, és több világranglista-pontot kapok. De ha jön egy erős csapat – és előbb-utóbb jönni fog –, akkor nem biztos, hogy ez a legjobb módszer. Ezért számomra az volt a legfontosabb, hogy a játékosaim Németországtól, Brazíliától, Argentínától, Mexikótól, vagy az Európa-bajnok görögöktől tanuljanak, és profitáljanak ezekből a mérkőzésekből. Persze, választhatunk könnyű ellenfelet, és nyerhetünk öt-nullra, de ez senkit nem érdekel. Ha csak könnyű ellenfelek vannak, akkor nem lehet megfelelően felkészülni a kulcsfontosságú mérkőzésekre, és az olyan ellenfelekre, mint Törökország, Románia vagy Hollandia, mert nem ismerem meg ezt a fajta játékmódot.
– Az MLSZ ismét úgy döntött, hogy külföldi kapitányt fog a kispadra ültetni. Ha újra megkeresnék, vállalná ismét a válogatott vezetését?
– Itt élek, szeretem Magyarországot, természetesen követem az itteni labdarúgást. Nem az a fontos, hogy külföldi, vagy magyar az edző. Arról van szó, hogy ezt a csapatot tovább kell fejleszteni, és előbb-utóbb ki kell jutni egy nagy tornára. Ha úgy gondolják, hogy a magyar labdarúgást, és ezt a csapatot újra segíthetem, akkor beszélhetünk róla. Nem mondok kategorikusan nemet és igent sem, mert vannak bizonyos tapasztalataim itt, de ha az ember meg van győződve valamiről, akkor újra meg lehet találni egymást.
– Látta a magyar válogatott mérkőzéseit a világbajnoki selejtező során?
– Igen, láttam azt a mérkőzést, amely a magyar történelem részévé vált, nem a pozitív oldalon. A tévében csak a gólokat láttam, nem az egész meccset. Ez nem mutatta meg a magyar csapat erejét, mert azt gondolom, hogy több van benne. Nem lehet összehasonlítani a csapatot Hollandiával vagy Németországgal, mert az magasabb lépcsőfok, de ilyen megszégyenítő eredmény nem születhet. Észre lehetett venni, hogy valami nem stimmel ebben a csapatban. Én ilyesmit soha nem szeretnék látni a sajátjaimtól. Megszégyenítő, ha az a csapat, amelyiknek a címerét hordom, nem ad mindent bele, márpedig Romániában és Hollandiában is feladták a meccset.
– Mit kellene leginkább megváltoztatni a magyar labdarúgásban?
– Az utánpótlás terén kellene sokat tenni, sokkal többet kellene befektetni jó edzőkbe, jobb képzésbe, mert ha valaki nem tanul meg jól focizni fiatalon, később már nem lesz erre képes. Az együttműködés is fontos, és világos koncepció kell, világos rendszer. Az nem jó, hogy egy-kétévente új edző, új rendszer, új játékosok… Magyarország egyértelmű rendszerrel, nyugalommal, koncentrált munkával megint be tudna kapcsolódni egy olyan szintű eseménybe, mint az Európa- vagy a világbajnokság, mert ugye az Európa-bajnokságra legközelebb már huszonnégy csapat jut ki.
