Hírek

„Megaláztuk saját magunkat”

Az önbecsülését is elvesztette a magyar válogatott, amely súlyos, 8-1-es vereséget szenvedett Hollandiában.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A magyar válogatott beállította története legnagyobb különbségű vereségét, 1908-ban Angliától, 1941-ben pedig Németországtól kapott ki 7-0-ra.

– Nem találok szavakat, megaláztuk saját magunkat – fogalmazott a találkozót követően Varga József. – Nem tudok semmi pozitívumot mondani, amit ma a pályán nyújtottunk, az értékelhetetlen. A mai mérkőzésen ennyi volt a különbség a két csapat között, esélyünk sem volt.

Az angol Middlesbrough légiósa hozzátette: megpróbáltak gyors ellentámadásokra berendezkedni, ám a hollandok minden egyes apró hibát kihasználtak és könyörtelenül megbüntettek.

A magyaroknak ugyan matematikai esélyük még van a pótselejtezőt jelentő második hely megszerzésére, de a papírforma szerint harmadik vagy negyedik helyen végeznek majd. Amennyiben Hollandia legyőzi Törökországot a keddi zárókörben, akkor harmadik lehet a válogatott. A második helyhez az is kellene, hogy Románia hazai pályán kikapjon Észtországtól, de erre kicsi az esély az eddigi eredmények alapján.

– A többi mérkőzés alapján úgy gondolom, talán megérdemeltük volna a pótselejtezőt, nálunk jobb csapatot is legyőztünk, de ezzel a mai mérkőzéssel, illetve a bukaresti vereségünkkel leromboltunk mindent – összegzett Varga József.

A találkozót követően lemondott posztjáról Egervári Sándor szövetségi kapitány, Hajnal Tamás, akinek csapatkapitányként egy félidő jutott ezen a meccsen, elmondta, sajnálja a szakember döntését.

– A kapitány az elmúlt három évben jó munkát végzett, voltak nagyon jó mérkőzéseink, sajnálom, hogy így döntött – fogalmazott a német Ingolstadt légiósa. – Tudtuk, hogy nagyon nehéz feladat lesz itt pontot vagy pontokat szerezni, ugyanakkor hiába voltak zseniálisak a hollandok, nem lett volna szabad ekkora különbségnek kialakulnia. Ilyen vereséget talán még serdülőben sem szenvedtem el. Ez ma egy mélypont.

Hajnalt a szünetben Elek Ákos váltotta, aki több mint két évvel ezelőtt éppen az Amsterdam ArenA-ban debütált a nemzeti csapatban.

– Akkor hat-egy lett a vége, nem gondoltam volna, hogy lesz rosszabb is, soha többé nem akarok ebben a stadionban játszani. Ki lehet kapni, de nem így, sajnos az önbecsülésünk sem maradt meg a végén. Nekik minden bejött, mi meg csak kerestük önmagunkat – mondta a Diósgyőr játékosa.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik