Hírek

„Értelmes két év van mögöttünk”

László Csaba a litván válogatott következő két mérkőzésén is ott lesz, és segíti az utódját, illetve a csapatot.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Lemondott a litván válogatott szövetségi kapitánya, László Csaba, mert csapata csak a negyedik helyen áll a világbajnoki selejtezőcsoportjában. Az erdélyi futballedző volt már sikeres kapitány Ugandában, imádták a skót Heartsnál, és szenvedélyes volt a Ferencváros kispadján is.

Miután hazatért a Baltikumból, a Digi Sport televízió péntek reggeli műsorában vendégeskedett. László Csaba elmondta, a következő két mérkőzésen még ott lesz, és segíti az utódját, illetve a csapatot.

– Győztes meccs után lemondani… Vannak, akik null-három után sem szoktak!
– Ez mindig úgy van, ha egy győztes meccs után leülsz tárgyalni a jövőről, akkor okosabban tudsz gondolkozni, mint egy vereség után. Úgy éreztem, hogy ez a legjobb lépés, amit meg kell, hogy tegyek – mondta László Csaba.

– Ha mondjuk a görögök otthon kikaptak volna a lettektől, akkor marad?

– Nem, abszolút nem. A litván labdarúgásnak nagyon fontos, hogy mindig a lettek előtt legyenek, és most ez nagyon jó, mert a lettek előtt vannak. Úgy érzem, amit terveztünk, azt elértük, mert a szlovákok, a görögök és a bosnyákok erősebbek mint Litvánia. Van nyolc pontja a csapatnak, a negyedik helyen áll, és Szlovákiával kétszer döntetlenre végeztünk. Már az is sikernek mondható, hogy kétszer legyőztük Lichtensteint, mert tavaly egy vereség és egy döntetlen volt a mérleg ellenük. A lényeg az, hogy én úgy éreztem, a fejlődésben van egy törés, és ezt szerettem volna tisztázni. Végül úgy döntöttünk, az lenne a legjobb, ha ezt az egészet most ebben a pillanatban befejeznénk. Ez nem jelenti azt, hogy haragszunk egymásra, sőt, én maradok a következő két meccsig, segítem azokat az embereket, akik még dolgoznak, és tényleg nagyon remélem, hogy a letteket le tudjuk győzni otthon. Akkor már elérnénk a tíz pontot, és az volt a legfontosabb, hogy tíz pont fölé tudjuk tornászni a csapatot ebben a selejtezőben. Úgy érzem, a kétezer-tizenhatos Európa-bajnokságra lesz esélye kijutni ennek a fiatal litván válogatottnak.

– Ez volt a szövetség elvárása? Nem az, hogy ezt a csapatot most kijuttassa az Európa-bajnokságra, vagy a második helyen végezzenek?
– Az első és a második hely nem reális, hiszen teljesen kicseréltük a csapatot. Ennek nagyon érdekes háttere van, mert több projekt is volt, és a legfontosabb szempont az volt, hogy az idősebb játékosokat lassan-lassan félretegyük, és egy új csapatot építsünk. Ezt elértük. Sok barátságos mérkőzést elbuktunk, de megtaláltuk a csapat gerincét a selejtezőkre.

– Hány embert próbált ki?
– Nem sokat. Nem az volt a célom, hogy mindenkit kipróbáljak, hanem először feltérképeztem, aztán kiválasztottam körülbelül húsz játékost, akikről úgy éreztem, érdemes arra, hogy tudjon játszani a válogatottban. Őket próbáltuk beépíteni. Akár tizennyolc vagy húszéves fiatal futballistákról is beszélünk, akik soha nem játszottak nemzetközi mérkőzést, és most hárman közülük szerződést kaptak a Bundesliga kettőben, illetve vannak olyanok is, akik Svédországba, Dániába igazoltak. Szerintem nagyon értelmes két év van mögöttünk, és sok tapasztalatot tudtam gyűjteni.

– Voltak konfliktusai a generációváltás miatt?
– Ez nem tudja az ember kikerülni. Az a legjobb, ha nem olvasol újságot, és járod a saját utadat. Persze, csak úgy, ha hátulról megvan az a bizonyos akarat és segítség, mert egyedül nem lehet ezt az egészet megcsinálni. Habár a játékosokkal nekem abszolút nincsen semmi gondom, igenis fontos volt ez a generációváltás, hogy valami újat kell felépíteni. Bizonyítja, hogy jól dolgoztunk, hogy ezekkel a játékosokkal ugyanazt az eredményt elértük, amit az utóbbi tíz évben a nagyobb nevekkel.

– Be tudná árazni egy százas skálán a litván és a magyar válogatottat?
– Az én véleményem sokban nem különbözik a FIFA ranglistától, mert a magyar válogatott sokkal jobb, mint a litván, valamint a magyar futball sokkal jobb, mint a litván. Azért is, mert Litvániában kilenc csapatos a bajnokság, és a kilenc csapatból összesen három olyan együttes van, amelyre azt tudom mondani, hogy profik. A legtöbb játékos külföldön játszik, a többi csapat azért van, hogy feltöltse a bajnokságot. Nekem az egyetlen nagy vágyam, hogy legyen végre tizenkét csapatos a pontvadászat, és legyen egy igazi profi bajnokság, de ez nagyon nehéz. A szövetségnek is nagyon nehéz, a kluboknak is nagyon nehéz, mert a kosárlabda az első számú sport. Az akarat sportszakmai és politikai szinten a kosár felé irányul.

– Mennyire figyelte a Baltikumból a magyar focit és a válogatottat, hogy van-e előrelépés?
– Szerintem van, és ezt per pillanat az is mutatja, hogy a magyar válogatottnak a kezében van lehetőség, hogy megszerezze a második helyet, ami nagyon fontos a magyar futball számára, sőt, én mint szurkoló nagyon reménykedem, hogy Hollandiába sikerül győzni. Ha ez sikerül, akkor a magyar futball válogatott szinten elérte azt, hogy végre tudunk játszani egy pótselejtezőt, amire nagyon büszkék lehetnénk, mert nagyon rég nem voltunk ilyen jó helyzetben.

– Erdélyi emberként jól ismerheti a román futballt. Ön szerint a bukaresti meccs előtti felfokozott várakozás közepette illúzió volt, hogy eljutottunk az utóbbi idők leggyengébb román csapatának a szintjére?
– A derbi, az mindig derbi. Mint kívülálló, és a szakmában sok nagy csatát megélt ember, úgy látom, túl nagy volt a teher. Mindenki nagyon pozitív volt abból a szempontból, hogy ez egy gyenge román válogatott, de ez nem volt annyira gyenge csapat, mint ahogy mi elképzeltük. Igaz, hogy gyenge mérkőzésük volt Budapesten, és szerencséjük volt, de a szerencséért is mindig tenni kell. Egy derbire úgy kell felkészülni, hogy igenis ez a legfontosabb mérkőzés, és akkor teljesen más irányba kell menni. Nem szeretnék szakmai dolgokba belemenni, hogy mit csinált jól vagy rosszul a szövetségi kapitány. Mindenkinek van egy része, felelőssége abban, hogy kikapott a magyar válogatott. Egy derbit elveszíteni három-nullra, az fájó pont, a románok ellen tényleg a legfájóbb. Azt hiszem, ebből mindenki tanult, és ami pozitív, hogy sikerült a következő mérkőzést szinte gólzáporral, és azzal a szerencsével megnyerni, ami a futballban kell, hogy a két másik csapat nekünk játszott, így visszakerültünk arra az útra, amit elterveztünk.

– Hétvégén Fradi–Újpest. Megtekinti?
– Nem tudom, mert elutazom Bécsbe, és nem tudom, hogy vasárnap vissza tudok-e jönni. Szerencsére vannak ajánlataim, de nem szeretnék semmi olyanba beleugrani, mint annak idején a Charleroi. A legtöbb ajánlat mindig Görögországból jön, mert ott kéthetente cserélik az edzőket.

– A Ferencváros nagy szerelem az ön számára. Mit gondol, jó út, amelyen Ricardo Monizzal jár most a Fradi?
– Nem tudom megítélni, mert az utóbbi időben nem jártam mérkőzésre, csak a médián keresztül követem. Azért mondom, hogy jó, mert a tabella jelenleg azt mutatja, hogy a Ferencváros ott van a dobogó közelében, és remélem, ott is fog végezni. Egyetlen meglátásom van: úgy érzem, kevés a ferencvárosi kötődésű játékos. Ha lehetne, azt szeretném látni, hogy a fiatal játékosok, akik a Népligetből jönnek, kapjanak lehetőséget. Tudom, mennyire nehéz jó játékost találni Magyarországon, de meg akarják nyerni a bajnokságot, és én pozitívan értékelem, hogy ezt ki is jelenti a vezetőedző. A körülmények most nagyon jók, jó kezekben van a klub. Egy olyan mérkőzés jön, ami meg fogja határozni a Fradi útját, mert ha megnyerik ezt a derbit, akkor utána a következő mérkőzések egy picit könnyebbek lesznek számukra, mert ez erőt ad a csapatnak. Ha az ősz végére a Ferencváros ott marad az első háromban, akkor biztos vagyok benne, hogy jó tavaszt fog produkálni. Az a kérdés, hogy milyen anyagi lehetőségek vannak esetleges erősítésekre. A magyar bajnokság a legérdekesebb, mert az ősz egy külön bajnokság, ami után jön egy nagyon hosszú szünet, és utána nem lehet tudni, mi történik.

Olvasói sztorik