Hírek

Nem kötelező tartalékolni

A szövetség éves küldöttközgyűlése után, kedden délután összeült az MLSZ elnöksége is. A témák között szerepelt a hazai futsal fejlesztési tervének megvitatása, valamint napirendre kerültek a versenykiírásokhoz és a fegyelmi büntetési tételekhez kapcsolódó kérdések – írja a szövetség honlapja.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Elfogadták a Magyar futsal fejlesztési terve 2013-2020-ig című stratégiai tervet, valamint annak rövid távú feladattervét. A hétéves terv célja, hogy a sportág Magyarországon is népszerűbb legyen, különös tekintettel arra, hogy a nagypályás labdarúgás is népszerűbbé és eredményesebbé válhat a futsal elterjedésével.

Az elnökség korábban kérte annak vizsgálatát, hogy az U19-bajnokságban felemelje a felső korhatárt 21 évre. A versenyigazgatóság tekintettel az akadémiai képzés várhatóan növekvő számú kibocsátására, valamint az NB II-es és NB III-as csapatszám csökkentésére, javasolta a korhatár felemelését, amivel a csapatok és szakvezetők döntési lehetősége bővült. Az elnökség a kérdés kapcsán döntést hozott arról a csapatok által tett kezdeményezésről is, hogy az NB I-es csapatoknak nem lesz kötelező második csapatot indítaniuk az NB III-as bajnokságban.

Az amatőr egyesületek aktív hozzáállásának köszönhetően csaknem 1600 csapattal indult el az új Magyar Kupa-szezon. Az új versenykiírás értelmében a nemzetközi kupában induló együttesek a többi NB I-es csapatnál később, csoportkörbe jutás esetén csak tavasszal kapcsolódnak be a versenybe.

Az MLSZ elnöksége reagálva a csapatok és a szurkolók felvetéseire, részletesebbé illetve egyértelművé tette a gyűlölködő szurkoló magatartásra vonatkozó fegyelmi büntetési tételeket, a jogsértésekre vonatkozó büntetések mértékét. A szabályozás figyelembe veszi, hogy melyik csapat szurkolói a kezdeményezők, hányszor követik el a szurkolók a kifogásolt magatartást, illetve a szezonon belüli ismétlődő jelleget. A szabályzat tartalmazza az enyhítő körülményeket, a büntetés mérséklésének lehetőségét, ha egy klub mindent elkövet a jelenség megelőzésére, megszüntetésére. Tekintettel az előkészítésre rendelkezésre álló idő rövidségére, illetve, hogy már csak három forduló van hátra a bajnokságból, az elnökség úgy döntött, hogy a szabályzat kiegészítése azt követően léphet hatályba, ha az NB I-es bizottság, azaz a klubok képviselői is támogatják annak javasolt formáját.

Az elnökségi ülésről bővebben ide kattintva olvashat!

Olvasói sztorik