Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Tíz hónap börtönbüntetés, két év próbaidőre felfüggesztve – ez volt a magyarországi futball-bundaügy első bírósági ítélete, első fokon. A barcsi Balogh Tamásra rótta ezt ki május közepén a Pécsi Törvényszék, mivel dr. Bencze Beáta bírónő tanácsa bizonyítottnak vélte a Barcs korábbi labdarúgójának vesztegetési kísérletét.
Baloghot a tavaly októberi Siófok–Pécs Ligakupa-találkozó kapcsán vádolták vesztegetéssel. Gyerekkori barátját, Törtei Tamást kereste meg, aki akkor a PMFC játékosa volt. A vesztegetés végül nem valósult meg. Balogh Tamás tagadta bűnösségét. Az elsőfokú eljárásban felolvasott vallomásában az állt, hogy aznap Törtei Tamással kettejük barátsága okán találkozott, és egy hirtelen ötlettől vezérelve vetette fel, mi lenne, ha a Pécs elveszítené a Siófok elleni mérkőzést. Néhány nappal később meglepődve tapasztalta, hogy emiatt mekkora bajba kerültek, és az egész ügyet kabarénak nevezte. A perben korábban tanúként meghallgatott Törtei Tamás azt mondta: megítélése szerint egyetlen játékos kevés ahhoz, hogy tudatos tevékenysége csapatának vereségét okozza.
A táblabíróság Makai Lajos vezette tanácsa Balogh Tamást vesztegetésben találta bűnösnek, és mivel az ügyben elsőfokon eljáró Pécsi Törvényszékkel ellentétben úgy látta, tettét nem egy gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozójaként követte el, a rá korábban kiszabott tíz hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetést 500 ezer forint pénzbüntetésre változtatta.
A keddi másodfokú tárgyalás után dr. Vajthó Ádám, az egykori barcsi futballista ügyvédje a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, az ítélet kihatással lehet a többi ügy minősítésére is.
– A Pécsi Ítélőtábla megváltoztatta az elsőfokú ítéletet, és megváltoztatta a bűncselekmény jogi minősítését is. A Pécsi Törvényszék Törtei Tamást – aki egyébként tanú volt az ügyben – önálló intézkedésre jogosult dolgozónak minősítette, a másodfok viszont a fellebbezésemnek részben helyt adva akként módosította mindezt, hogy nem minősül önálló dolgozónak. Ez azért fontos, mert az egyik két hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható, a másik pedig három évig terjedő börtönnel – vélekedett az ügyvéd.
Dr. Vajthó Ádám hozzátette, felemás érzései vannak, mert az ügyészség álláspontját sikerült megdönteniük, de nem sikerült felmentetniük a védencét az ellene felhozott vádak alól.
– Továbbra is tartom, hogy nem volt konkrét kötelességszegésre történő felhívás a védencem részéről. Csak egy kötetlen beszélgetés történt, hiszen Törtei Tamás is azt nyilatkozta, hogy nem hangzott el a védencem részéről semmi konkrétum azzal kapcsolatban, hogy mit kellene csinálni, kinek kellene szólni, magyarul nem tett konkrét ajánlatot Törteinek!
Az ügyvéd hangsúlyozta, a többi bundaügy miatt sem mindegy, hogy egy játékost nem minősítettek önálló intézkedésre jogosult személynek. Ez kihatással lehet a többi ügy minősítésére is, nem csak az egykori játékosok, hanem a vezetőedzők esetében is.