Hírek

Puskás mellé kerülnek Kocsis hamvai

Pénteken 12 órától vehetnek végső búcsút barátok, ismerősök, szurkolók Kocsis Sándortól.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az Aranycsapat 1979-ben, Barcelonában elhunyt legendás futballistájának hamvait a fővárosi Szent István-bazilikában egykori csapattársa, Puskás Ferenc mellé helyezik – írja az MTI.

Kű Lajos, az Aranycsapat Alapítvány elnöke csütörtökön arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a 83 éve, 1929. szeptember 21-én született olimpiai bajnok, 68-szoros válogatott, az FC Barcelonában is sikerrel szereplő labdarúgó urnájánál 12 órától sportszervezetek képviselői állnak díszőrséget, és a gyászoló barátok, sportkedvelők róhatják le kegyeletüket.

Áder János köztársasági elnök 15:55-kor vonul be a Szent István-bazilikába, a Himnusz után pedig Kű Lajos mond beszédet. Őt Berzi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség alelnöke követi, majd Mága Zoltán hegedűművész előadása következik. Ezután Sandro Rosell, az FC Barcelona elnöke, valamint Kocsis korábbi csapattársa, a kétszeres BEK-győztes, aranylabdás Luis Suárez mond beszédet. Később Grosics Gyula, az Aranycsapat kapusa is felszólal, a sort pedig ifjabb Kocsis Sándor zárja.

Kiss-Rigó László megyéspüspök vezeti a gyászszertartást, majd az altemplomban közvetlenül Puskás Ferenc, az Aranycsapat kapitánya mellé helyezik el Kocsis Sándor hamvait.

Kocsis, az 1954-es világbajnokság gólkirálya 1979-ben Barcelonában hunyt el. Pályafutása során a Ferencvárosban, a Budapesti Honvédban, a svájci Young Fellows Zürichben és az FC Barcelonában játszott. A Magyarországon Kockának, Spanyolországban pedig Aranyfejűnek becézett csatár a válogatottban 68 mérkőzésen 75 gólt szerzett, a magyar bajnokságban 247-szer, míg a spanyolban 42-szer volt eredményes. Az 1954-es vb-n elért meccsenkénti 2,2-es gólátlaga a mai napig a leghatékonyabb csatárteljesítmény a világbajnokságok történetében.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.