Hírek

Türelem, gólokat terem

Pajkos János úgy véli, még az albánok elleni teljesítményénél is jóval többet tud játszani a Debrecen.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A DVSC kedd este 3-0-ra megverte az albán bajnokcsapatot a visszavágón, így tulajdonképpen magabiztosan jutott tovább a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójából. A magyar együttes tulajdonképpen hazai környezetben játszhatott a nyíregyházi stadionban, ezért minden dicsértet
megérdemelnek a szurkolók, akik megállás nélkül űzték-hajtották kedvenceiket. Bár a sérült Selim Bouadla és az eltiltott Ibrahima Sidibe hiányzott a csapatból, a pályán lévőknek sikerült szinte folyamatosan nyomás alatt tartaniuk a vendégeket. Sok volt a kihagyott helyzet, de a debreceniek végig türelmesen, taktikusan és lelkesen futballoztak, így a meccs végére az eredményben is megmutatkozott a két együttes közti valós különbség.

– Ezúttal az a DVSC játszott, amelyet tavaly ősszel és idén tavasszal megszokhattunk. A játékosok megtalálták a fonalat, és minden csapatrészben jobbak voltak, mint az ellenfél – elemezte a látottakat a csapat korábbi vezetőedzője, a Rangadó.hu állandó szakértője, Pajkos János. – Több góllal is győzhettek volna, mert jó mentalitással erősen rákényszerítették az akaratukat az albánokra. Magabiztosak, türelmesek voltak, érezték, hogy a játékukban benne van a többgólos győzelem. Nem siettek, nem kapkodtak, végig összeszedettek és koncentráltak voltak. Azt
gondolom ugyanakkor, hogy még ennél is jóval többet tud játszani a DVSC, hiszen voltak közepes teljesítmények, s néha nem volt olyan gördülékeny a játék, ahogy korábban megszoktuk. De sebaj, hétvégén rajtol a bajnokság, ahol a csapat egyre jobban belelendülhet a játékba.

Olvasói sztorik