Hírek

Cél a stratégiai feladatok végrehajtása

A főtitkár leszögezte: az MLSZ stratégiája nyolc-tíz évre meghatározza, mik a vezetőség elképzelései.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Ahogy kedden beszámoltunk róla, a Magyar Labdarúgó Szövetség megtartotta rendes éves küldöttgyűlését, Telkiben. Utána a vezetőség a sajtó képviselőinek rendelkezésére állt. Dr. Csányi Sándor elnök fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az elmúlt évben az MLSZ pénzügyi stabilitása helyreállt, s megvannak a források az elkövetkező évek fejlesztéseihez is.

– Az infrastruktúra és az utánpótlás-nevelés terén is van előrelépés – mondta a szövetség első embere, akit 2010-ben választottak meg. – A profiligában jobb meccseket vélek látni, ez persze szubjektív kérdés, a szakemberek jobban meg tudják ítélni, de szerintem jobb a bajnokságunk, mint korábban volt. A válogatott szereplését nem ítélem rossznak, bár a Lengyelország és a Bulgária elleni meccseken mutatott játék színvonalával nem voltam teljesen elégedett, az Európa-bajnoki selejtezők eredményeivel igen. Bízom benne, hogy a hátralévő három felkészülési mérkőzésen sikerül úgy összerakni a csapatot, hogy eséllyel vegye fel a versenyt a világbajnokságra való kikerülésért.

Csányi leszögezte, hogy az a pénz, ami a magyar futballba érkezik, elsősorban nem a profi klubokhoz kerül, hanem az infrastruktúra fejlesztésébe, amely az elmúlt húsz évben csak visszafejlődött, a pályák száma csökkent.

– Egy héten belül benépesedik egy-egy új pálya, amely odavonzza a gyerekeket, lehetőségek nyújt számukra, hogy egészséges életmódot folytassanak – magyarázta a bankvezér-futballelnök. – A fiatalok létszámának növekedése azt mutatja, van igény a magyar futballra. Az MLSZ apparátusa hatékonyan, jól és költséghatékonyan dolgozott, e nélkül lehetetlen lett volna ennyi pénz áramoltatását és szabályszerű elszámoltatását megoldani.

Vági Márton főtitkár úgy fogalmazott: rengeteg dolog történt a magyar labdarúgásban az elmúlt két évben, de ezek közül nem minden látszik.

– Sok munkát végeztünk, jót és hibásat is, sokkal több dolog történt, mint amiről ma be tudtunk számolni – magyarázta a főtitkár. – Nagyon sok olyan dolog van, ami hozzájárult ahhoz, hogy a fejlődés elinduljon. Az MLSZ stratégiája nyolc-tíz évre meghatározza, mik az elképzeléseink. A következő közgyűléseken az elnöki beszámolók már arról fognak szólni, hogy a stratégiai feladatok végrehajtása hogy halad.

A világ labdarúgásának szereplői, döntéshozói itt lesznek Magyarországon a jövő heti, budapesti FIFA-kongresszuson. Erről Berzi Sándor beszélt a közgyűlést követően.

– Harmadik alkalommal rendezhet hazánk ilyen eseményt 1909 és 1930 után, tehát az akkori tapasztalatokat sajnos nem nagyon tudjuk felhasználni – mondta a szövetség alelnöke. – Méreteiben is más ez a rendezvény, amely a világfutball legnagyobb adminisztratív eseménye. Kétszáznyolc tagország képviselői vesznek rajta részt, a szervezés egy éve kezdődött. A FIFA szakemberei vasárnap óta itt vannak, hiszen sok más esemény is szerveződik a kongresszus köré, ilyen az orvosi konferencia, illetve a végrehajtó bizottság ülése.

Olvasói sztorik