Hírek

Bajnok lehet a Debrecen, kieshet a Vasas

A Debrecen története hatodik bajnoki címét szerzi meg, ha nyer szombaton a vendég Pécs az OTP Bank Liga 28. fordulójában.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Ebben a körben a Videoton–Győr, illetve Újpest–Ferencváros rangadókra is sor kerül – áll az MTI előzetesében.

A nyolcpontos előnnyel listavezető debreceniek akkor is ünnepelhetnek a hétvégén, ha esetleg nem győznek az újonc ellen, de vasárnap a címvédő és jelenleg második Videoton, valamint a vele azonos pontszámmal álló harmadik Győr csatája döntetlennel zárul.

A papírforma szerint Kondás Elemér veretlen csapatának nem kell majd a vasárnapi rangadóval foglalkoznia, ugyanis 13 hazai bajnoki mérkőzéséből tízet megnyert, ráadásul a Pécs sorozatban négy vereséggel érkezik Debrecenbe, s legutóbb március közepén győzött. A DVSC aranyérmének a feljutását szerdán biztosító másodosztályú MTK is örülhetne, mivel akkor a hajdúságiak ellen tizenegyesekkel elbukott Magyar Kupa-döntő ellenére a következő szezonban indulhatna az Európa Liga-selejtezőben.

A Videoton–Győr rangadónak tulajdonképpen az ezüstérem a tétje, az európai kupaindulást tekintve pedig annyi, hogy a második helyezett egy körrel később kapcsolódik be az Európa Liga selejtezőjébe, mint a nyitófordulóban debütáló harmadik helyezett. A találkozót egyértelműen a székesfehérváriak várják jobb formában, hét mérkőzés óta veretlenek, s ezalatt csak egyszer nem nyertek, míg a vendég kisalföldiek utolsó két bajnoki összecsapásukat elveszítették a Kecskeméttel és a Debrecennel szemben.

A Vasas helyzete nagyon nehézzé vált a bajnokság hajrájára, s az angyalföldiek akár már a hétvégi fordulóban kieshetnek. A búcsúra akkor kerülhet sor, ha pénteken kikapnak Pakson, és a Pápa, valamint a Kaposvár szombaton, hazai pályán legyőzi a Kecskemétet, illetve a Haladást, a Siófok pedig szintén saját közönsége előtt pontot szerez a sereghajtó Zalaegerszeg ellen.

Az Újpest–Ferencváros rangadó felvezetéséről ide kattintva olvashatnak!

A tabella
1. Debrecen 65 pont
2. Videoton 57 pont (52-18)
3. Győr 57 pont (50-29)
4. Honvéd 43 pont
5. Kecskemét 41 pont
6. Paks 38 pont
7. Diósgyőr 37 pont
8. Haladás 34 pont (36-33)
9. Pécs 34 pont (33-39)
10. Ferencváros 33 pont
11. Újpest 30 pont (8 győzelem)
12. Siófok 30 pont (7 győzelem)
13. Kaposvár 28 pont
14. Pápa 27 pont
14. Vasas 24 pont
16. Zalaegerszeg 12 pont (kiesett)

A 28. forduló programja

Május 11. péntek

MVM Paks – Vasas SC, 18 óra

Május 12. szombat

Újpest FC – Ferencvárosi TC, 15 óra

Debreceni VSC-TEVA – Pécsi MFC-Matias, 17:30

FGSZ Siófok – Zalaegerszegi TE FC, 18 óra

Kaposvári Rákóczi FC – Haladás Sopron Bank, 18 óra

Lombard Pápa Termál FC – Kecskeméti TE, 19 óra

Május 13. vasárnap

Videoton FC – Győri ETO FC, 16:45

Diósgyőri VTK – Budapest Honvéd FC, 18:30

A góllövőlista állása
18 gólos: Coulibaly (Debrecen)
16 gólos: N. Nikolics (Videoton)
14 gólos: Danilo (Honvéd), Lencse (Kecskemét)
12 gólos: Alves (Videoton)
11 gólos: Perics (Kaposvár, Videoton)
10 gólos: Bajzát (Pécs)
9 gólos: Ahjupera (Győr), Luque (Diósgyőr)
8 gólos: Böde (Paks), Rajczi (Újpest), Trajkovics (Győr)
7 gólos: Bódi (Debrecen), Dudás (Győr), Hrepka (Paks), Kabát (Újpest), Kenesei K. (Haladás), Melczer (Siófok), Seydi (Diósgyőr)
6 gólos: Horváth Zs. (Pécs), Ivancsics (Honvéd), Lovrencsics (Pápa), Marics (Pápa), Pátkai (Győr), Sándor Gy. (Videoton), Simon A. (Kecskemét, Siófok), Vujovics (Haladás)
5 gólos: Budovinszky (Diósgyőr), Foxi (Kecskemét), Haraszti (Siófok), Kamber (Győr), Kulcsár T. (Debrecen), Litsingi (Kecskemét), Máté I P. (Zalaegerszeg), S. Nikolics (Debrecen), Pölöskei (Ferencváros), Simics (Vasas, Ferencváros), Szakály P. (Debrecen), Tisza (Diósgyőr), Tököli (Zalaegerszeg, Kecskemét), Vasziljevics (Videoton, Újpest), Vayer (Paks)
4 gólos: Andorka (Pécs), Bartha (Paks), Ndiaye (Kaposvár), Dajics (Vasas), Ferenczi (Pápa), Grumics (Kaposvár), Halmosi (Haladás), Gyurcsó (Kecskemét, Videoton), Kulcsár D. (Vasas, Ferencváros), Meyé (Zalaegerszeg, Debrecen), Nagy O. (Pécs), Szavics (Kecskemét), Somalia (Ferencváros), Torghelle (Honvéd, Videoton)
3 gólos: Aleksidze (Győr), Balázs B. (Kaposvár), Balogh B. (Újpest), Éger (Paks), Hakola (Ferencváros), Kiss T. (Paks), Koltai (Győr), Kovács G. (Vasas), Németh N. (Honvéd), Vinicius (Videoton), Völgyi (Győr)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik