Hírek

Játékvezető-küldés a 28. fordulóra

Megadják a módját: Kassai Viktor vezeti az Újpest–Fradi rangadót!
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Tizenhetedszer

Az OTP Bank Liga 28. fordulójában már a 17. fellépésére készülhet Kassai Viktor, és „természetesen” az Újpest–Ferencváros találkozót kapta meg. A játékvezetőnek kijár a kalaplengetés, hiszen a héten őt választották 2011 legjobb nemzetközi játékvezetőjének. Mindkét csapatnak vezetett már a mostani bajnokságban, övé volt a többi között ennek a párharcnak az Üllői úti változata, amikor a Fradi 3-0-ra győzött. Ezen kívül egy Újpest-győzelmet látott (Honvéd 2-0), valamit egy FTC-döntetlent Kaposváron (2-2), és két vereséget (Videoton otthon 0-1, Haladás idegenben 1-2).

Bognár és Iványi tizenötödször

A 28. forduló játékvezető-küldésekor két nevet találtunk azok között, akik a múlt héten is, és most is feladathoz jutottak. Bognár Tamás a Győr–Debrecen bajnoki döntő után most is megnyerte a forduló zárómeccsét, amelynek párosítása: Diósgyőr–Honvéd. A borsodiaknak még nem vezetett, de a kispestieknek már háromszor is, mindháromszor rangadót, és mindig nyertek! Otthon a Fradit 1-0-ra, az Újpestet 2-0-ra verték, míg Győrből 3-1-es győzelemmel távoztak, azaz számukra igazán jó ómen Bognár sporttárs.

A másik ismétlő Iványi Zoltán: ő a Honvéd–Kaposvár után a Pápa–Kecskemét találkozót fújja: hasonlóan Kassaihoz, övé volt ez a meccs pepitában (Kecskeméten sima 3-0-ra nyertek az alföldiek), de a Vasas-pályán is KTE-sikert látott (4-2).

Farkas Ádám: 12

Bajnokavatón működhet közre Farkas Ádám, aki a Debrecen–Pécs mérkőzést fújja. Először vezet a bajnoki cím várományosának, és a baranyaiakat is csak egyszer látta, akkor a Mecsekalján 2-1-re legyőzték a Pápát.

Vad II és Fábián tizenegyedik alkalommal

A heti játékvezető-küldés szerint Vad II Istváné lesz a Videoton–Győr ezüst-rangadó, igaz, az MLSZ adatbankjában nem szerepel senki az előzetes jegyzőkönyvben! A győrieknek még nem fújt, a fehérváriak meg szívesen elfelejtenék azt a meccset: 2-0-ra kikaptak hazai környezetben a Kecskeméttől. Fábián Mihály vezeti a Siófok–Zalaegerszeg összecsapást. Járt már Siófokon, akkor a Balaton-partiak nyertek 3-1-re a Pápa ellen, míg a ZTE-nek a Kecskemét elleni hazai 1-1-et vezette. Mindkettőjüknek ez a tizenegyedik találkozója az OTP Bank Ligában.

BB & BB nyolcadszor

Böcskei Balázs indítja el a fordulót, hiszen övé a pénteki Paks–Vasas. A játékvezető első NB I-es meccse is Pakson volt (a Pápa ellen 1-1 lett), sőt a bajnokság egyik leggólgazdagabb meccsén is ő fújt (Paks–Pécs 4-4). Az angyalföldiekkel még nem találkozott bajnokin. Berke Balázs szintén az idén mutatkozott be az NB I-ben: ezúttal a Kaposvár–Haladás meccsen lesz feladata. Övé volt a másik nyolcgólos meccs Kaposváron (4–4 a Pakssal), de a Haladás két győzelmét is láthatta Szombathelyen (2-1 a Siófok, 3-0 a Vasas ellen). Ez lesz a nyolcadik meccsük a bajnokságban.

Egy kis statisztika

Az eddigi 27 forduló alatt a legtöbb sárga lapot Iványi Zoltán szórta (5,79 darab/mérkőzés), de nem sokkal van elmaradva mögötte Bognár Tamás (5,57) és Kassai Viktor (5,5/mérkőzés) sem. Solymosi Péter egyelőre 3,42 sárga lap/mérkőzés átlaggal hozta le a bajnokságot, de Szilasi Szabolcs (3,55) és Andó-Szabó Sándor (3,91) sem kapkodnak a sárga kártya után.

Berger Józsefnél van a legtöbb kiállítás (átlag: 0,7 piros lap/meccs). Becséri Dániel kezében először villant a piros kártya, így már nincsen olyan játékvezető az OTP Bank Ligában, aki nem állított volna ki legalább egy játékost.

Takács János a büntetőkirály (0,82 tizenegyes/meccs), Kassai Viktor a második (0,63). Csak Vad II Istvánnál nem volt még büntető a bajnokságban.

Olvasói sztorik