Hírek

Biztató jelek az U21-válogatottnál

Róth Antal együttese szerdán Máltán lép pályára felkészülési mérkőzésen.

Kapcsolódó cikkek

A magyar U21-válogatott edzője, Róth Antal az elutazás előtt elmondta: az utóbbi időszakban több kerettag pályafutása is pozitív fordulatot vett, ami jótékony hatással lehet a válogatott játékára.

– Elsősorban csatárposzton érezhető a javulás, ezúttal négy jó formában lévő játékos került a keretbe, és nagy a harc a csapatba kerülésért – vélekedett a tréner. – Jó hír, hogy Futács Márkó egyre több szerepet kap klubjában, de a többi posztot illetően is optimisták lehetünk, hiszen Simon Ádám télen csapatot váltott, és várhatóan többet foglalkoztatják majd, Megyeri Balázs pedig stabil tagja lett együttesének. A védelemben továbbra is nehézségekkel küzdünk, de bízom benne, hogy tavasszal többen is kiharcolják helyüket klubcsapatuknál.

A Málta elleni felkészülési mérkőzés nem ígérkezik könnyű feladatnak, a hazaiak eddig eredményesebbek az Európa-bajnoki selejtezőben, mint a magyar válogatott: öt ponttal zárták az őszi mérkőzéseket.

– Nemzetközi szinten nincsenek könnyű mérkőzések, és a máltaiak selejtezőbeli szereplése is arra enged következtetni, hogy nehéz feladat vár ránk. Utoljára nyolc éve játszottunk Máltán a huszonegy éven aluliakkal, akkor is nehéz mérkőzésen szereztük meg a győzelmet – tette hozzá a szövetségi edző.

A védelem állandó tagja, Szokol Zsolt megsérült, és nem utazott el Máltára, helyére Fodor Ferencet, a Kozármisleny hátvédjét hívta be Róth Antal – tájékoztat az MLSZ honlapja.

Az U21-válogatott kerete
Kapusok: Gulácsi Péter (Hull City, angol), Megyeri Balázs (Olimpiakosz Pireusz, görög)
Védők: Fodor Ferenc (Kozármisleny), Fiola Attila (Paks), Kálnoki-Kis Dávid (MTK), Litauszki Róbert (Újpest), Jánvári Gábor (Kaposvár)
Középpályások: Bódi Ádám (Debrecen), Iszlai Bence (Haladás), Nagy Patrik (Újpest), Kovács István (Videoton), Balázs Benjámin (Kaposvár), Simon Ádám (Bari), Gosztonyi András (Videoton)
Támadók: Tischler Patrik (MTK), Futács Márkó (Portsmouth, angol), Beliczky Gergő (Ferencváros), Lázár Bence (Újpest)
Olvasói sztorik