Hírek

REAC-játékosokat állítottak elő!

A rákospalotaiak hat jelenlegi, illetve korábbi labdarúgóját állították elő a fogadási családi ügyben.

Kapcsolódó cikkek

Kedd délelőtt újabb labdarúgókat állítottak elő a Központi Nyomozó Főügyészség fogadási csalások ügyében nyomozó munkatársai: az NB II-es REAC hat jelenlegi, illetve korábbi játékosát vitték el. A Nemzeti Sport információi szerint Cseri Gergőt a délelőtti edzéséről kísérték el, míg Kapcsos Vincét otthonából állították elő. Rajtuk kívül Kőhalmi Andrást is előállították, és kihallgatják a nyomozók.

A REAC neve már többször is elhangzott a fogadási botránnyal kapcsolatban: az ügyészség február közepén tette közzé, hogy a megalapozott gyanú szerint a klub négy mérkőzésének eredményét is manipulálhatták.

Akkor Sallai Balázst állították elő az üggyel kapcsolatban, aki a megalapozott gyanú lényege szerint mint a REAC akkori labdarúgója, a 2007 szeptembere és 2008 májusa közötti időszakban a REAC által játszott négy mérkőzés kapcsán elfogadta az eddig be nem azonosított személy azon ajánlatát, hogy fejenként legalább 2500 euró – az egyik esetben legalább 100 ezer forint – ellenében, további játékostársaival együtt, részt vesz a találkozók eredményének olyan befolyásolásában, hogy két góllal elveszítik az adott meccseket.

Az ügyészség által említett időszakban Cseri Gergő, Kapcsos Vince és Kőhalmi András is a REAC játékosa volt, ahogy a már korábban előállított és többször kihallgatott Horváth Gábor is.

A Központi Nyomozó Főügyészség később ad ki közleményt a mai előállításokkal kapcsolatban.

Olvasói sztorik