Hírek

Négyen hiányoznak a Paks keretéből

A Debrecen elleni Ligakupa-negyeddöntőben Báló, Csernyánszki, Fiola és Kovács sem játszik.

Kapcsolódó cikkek

Az MVM Paksi FC csapata Ligakupa-negyeddöntőre készül a Debreceni VSC ellen. A találkozót keddre halasztották, mert a múlt héten a pályaviszonyok nem tették lehetővé a játékot. A hazaiak keretéből négyen egész biztosan hiányozni fognak.

Csernyánszki Norbert ismét bekerült a válogatott keretbe, hétfőtől Telkiben készül a bolgárok elleni, szerdai találkozóra. Fiola Attila is válogatottság miatt hiányzik. Ő az U21-es nemzeti csapattal játszik felkészülési mérkőzést Máltán, szintén szerdán. Báló Tamás még a decemberi térdműtétjéből épül föl. Várhatóan ezen a héten kezdheti meg a közös munkát a csapattal. Kovács Attila rehabilitációja ugyan jól halad, de még tétmérkőzést nem tud vállalni – írja a paksiak honlapja.

– Két olyan csapat találkozik már a negyeddöntőben, amely az elmúlt két évben döntőt játszott egymás ellen – nyilatkozta Kis Károly, a Paks edzője. – Mi ismét szeretnénk felnőni a feladathoz, hiszen az előző évben kisebb meglepetésnek számított, hogy aranyérmesek lettünk. A bajnokaspiráns Debrecen nagyszerű játékosállománnyal rendelkezik, komoly játékerőt képvisel. Biztos vagyok benne, hogy ütőképes csapattal érkezik Paksra, ugyanakkor kiegyensúlyozott találkozóra számítok.

Olvasói sztorik