Hírek

Bemutatták a Diósgyőr új játékosait

A DVTK hétfőn hivatalosan bemutatta az átigazolási időszakban szerzett új játékosait.

Kapcsolódó cikkek

Vági Andráson kívül Youssef Sekour, Fernando Fernandez és Bernardo Frizoni igazolt a borsodiakhoz.

– Az volt az elképzelésünk, hogy hiányposztokra igazoljunk – mondta a Miskolcon rendezett sajtótájékoztatón Szentes Lázár szakmai igazgató. – Ezt sikerült megvalósítani, ugyanis Vági András kitűnő alternatívát nyújthat jobb- és balhátvédként egyaránt. Frizoni a baloldali védő posztján juthat szóhoz, de a brazil labdarúgó a középpálya baloldalán is otthonosan érzi magát. Youssef Sekour védekező középpályás, aki akár Mohamadou Abdouraman helyettese lehet. Ugyanakkor érkezésével lehetőségünk nyílik stratégiai repertoárunk bővítésére is. Fernando támadó középpályásként és csatárként vehető számításba, akinek a játékszervezés és befejezés a feladata.

A szakmai igazgató elmondta, hogy az érkezők mellett vannak távozók is. Szabó Péter és Illés Richárd Kazincbarcikára igazolt, és a napokban az is eldőlt, hogy Pál Szabolcs Siófokra kerül kölcsönbe. Halgas Tibor és George Menougong sorsa még nem dőlt el, valamennyi érintettnek az lenne a legjobb megoldás, ha a futballisták kölcsönjátékosként folytatnák valamelyik más klubnál.

Benczés Miklós vezetőedző az újonnan érkezőket egyértelműen minőségi igazolásoknak nevezte, egyben jelezte, hogy érkezésük motivációs pluszt is adott a csapat többi tagjának, aminek az eredménye már látszik. A törökországi edzőtáborral kapcsolatban azt emelte ki, hogy korábban nem volt lehetőségük ilyen körülmények között készülni, és ilyen minőségű ellenfelek ellen játszani, amellett a felkészülés során – ahogyan fogalmazott – még a táplálkozás is ellenőrzött körülmények között zajlott.

A sajtótájékoztató zárásaként Szentes Lázár a diósgyőriek tavaszi célkitűzéséről is beszélt:

– Minden energiát mozgósítunk azért, hogy Európa Ligát érő helyen végezzünk – idézi a szakmai igazgatót az MTI.

Olvasói sztorik