Hírek

„Egy ilyen klubhoz öröm alkalmazkodni!”

Ellenségeskedés és rivalizálás helyett remek viszony jellemzi a Kazincbarcika és a Diósgyőr kapcsolatát.

Kapcsolódó cikkek

Javában tart a felkészülés a másodosztályú Kazincbarcika csapatánál. Az NB II Keleti-csoportjának jelenlegi kilencedik helyezettje remekül kihasználja a Borsod megye élvonalbeli klubjával, a Diósgyőrrel ápolt remek kapcsolatot. A közelmúltban két alkalommal is találkoztak, és Szabó János, a KBSC vezetőedzője mindkét meccset hasznosnak és eredményesnek ítélte. A tréner a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, a DVTK mindenkit megmozgat Záhonytól Sátoraljaújhelyen át Aggtelekig, jó a menedzsmentje, és remek a szakmai munkája is.

– Napközis rendszerben készülünk, az önkormányzat, valamint László János tulajdonos támogatásának köszönhetően semmi rendkívüli dolog nem hátráltatja a csapatot, zavartalanul dolgozunk – nyilatkozta a Rangadónak Szabó János. – Kisebb betegségek egy-egy játékosnál természetesen eljönnek, de az elvégzett munkával, a hozzáállással, és az edzőmeccsek eredményével elégedett lehetek. Messzemenő következtetést persze az eddigi eredményekből nem szabad levonni. A szerencsi teremtornán mondtam a fiúknak, hogy használják ki az alkalmat, hogy egész nap futball van! Játsszák, élvezzék a focit, mert a hétközi munka során inkább az erő-állóképesség megszerzése a domináns, mint a könnyed játszadozásé.

Az említett torna fináléjában a Kazincbarcika 5-3-ra legyőzte a megyei rivális Diósgyőrt, amely néhány nappal később, műfüvön 1-0-ra visszavágott.

– Jó körülmények között játszhattunk, minden felkészülésben résztvevő csapat álma, hogy ilyen körülmények között szerepelhessen – mesélte a KBSC vezetőedzője. – Kétezer néző volt kíváncsi a találkozóra, már ez a tény megkettőzte csapatom erejét és hozzáállását. A nyolcvankilencedik percben kaptunk egy gólt, de mindenki igyekezett a maximumot nyújtani. Mondtam, hogy a megszerzett labdákból próbáljunk építkezni, nem baj, ha valahol megakad a támadásunk. Ziccerekig is eljutottunk, tehát nem egy szétesett, alakulgató csapatunk van, hanem a stabil őszi keretet igyekeztünk együtt tartani, és frissíteni saját forrásból.

Korábban úgy tűnt, a kameruni Edouard Ndjodo is a borsodiak játékosa lesz, de a Tatabányáról távozó légiós végül a Vecsés csapatát választotta.

– Ndjodo megvezetett, de ennek az egész ügynek nem akarok publicitást adni – mondta Szabó János. – Vadásztuk neki az albérletet, majd felhívott, hogy mégsem kedden, hanem csütörtökön jön, végül kiderült, hogy aláírt a Vecséssel. Azt mondom, jobb is ez így, az ilyen emberek felejtsenek el minket! Egy támadóvénájú rutinos játékos, vagy éppen egy fiatal tehetség érkezése azért nem ártanak, közhírré tétetik, hogy aki szívesen kipróbálná magát Kazincbarcikán, az jelentkezzen! Továbbra sem álmodunk nagyot, az ötödik-nyolcadik hely között szeretnénk végezni, és a belső erőnk megvan ehhez. Mindig is jó utánpótlás-nevelő klub voltunk, és az is maradtunk. Fiataljaink éppen most nyerték meg a középiskolai teremlabdarúgó bajnokságot, lekörözték az akadémiák neveltjeit. Egyébként tíz napig nálunk szerepel két próbajátékos a DVTK-tól, Illés Richárd és Szabó Péter. Három edzőmeccsen szerepelnek majd, és január 31-én eldől a sorsuk.

A magyar futballban (és általában a sportban) sok példa van arra, hogy a megyei rivalizálás ellenségeskedéssé fajul, de a Kazincbarcika és a Diósgyőr kapcsolata rendkívül hasznosnak és harmonikusnak tűnik.

– Egy éve, mióta a klubnál vagyok, én magam is erre törekszem – ecsetelte a tréner. – A megye mindig tele volt tehetséges játékosokkal, és egy ilyen klub, mint a DVTK, Záhonytól Sátoraljaújhelyen át Aggtelekig mindenkit megmozgat. Jó a menedzsmentje, és remek a szakmai munkája is. Szentes Lázárral szinte napi kapcsolatban vagyunk. Egy ilyen klubhoz öröm alkalmazkodni, hiszen ezáltal megvan a tehetséges gyerekek kimeneti oldala. Akkor miért kellenek a légiósok? Ezt jogosan kérdezhetné bárki! A válaszom: azért, mert profi szinten hétről hétre teljesíteni kell. A legújabb akadémia nagyon jó helyen fog beindulni, hiszen az egyesületi megállapodások behálózzák az egész megyét. A két klub kapcsolata még jobban is fog tudni működni ezáltal, de eddig is jól működött, nem panaszkodhatunk.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik