„A baktériumok szépen felzabáltak” – majdnem amputálták az Európa-bajnok lábát, most hősként ünneplik
Santi Cazorla évekkel ezelőtt olyan fertőzést kapott, amely miatt majdnem amputálni kellett a lábát. Hihetetlen mélyről jött vissza és még mindig aktív, 40 évesen pedig visszavezette a La Ligába nevelőklubját.
„Ez vicc és nem foci!” – teljesen kiakadt a klubvébére a Chelsea edzője
Enzo Maresca úgy látja, ha ennyi meccs félbeszakad, akkor nem ez a megfelelő hely a torna megrendezésére.
Kétórás viharszünet után a hosszabbításban omlott össze a Benfica
A Chelsea jutott be a klubvilágbajnokságon a legjobb nyolc közé.
Angliának a 90+3. percben óriási mázlija volt, majd a 92. percben megnyerte az U21-es Eb-döntőt
25 perc után 2-0-ra vezettek, mégis majdnem elvesztették a németek elleni döntőt.
A döntő, amiben a brazilok azt csináltak Argentínával, amit csak akartak
Brazília válogatottja uralta a glóbuszt húsz esztendővel ezelőtt. Egyszerre volt a világbajnoki cím (2002), a Copa America (2004) és a Konföderációs Kupa védője.
Hosszabbításig kínozta egymást és a nézőket a két brazil csapat a klubvébén
Egy gólt azért csak sikerült összehozni, hogy ne a 11-esek döntsenek az első nyolcaddöntőben.
„Kérem a szülőket, hogy kapcsolják ki a tévét, mert ez botrányos” – 35 éve történt a focivébék egyik legsuttyóbb megmozdulása
Frank Rijkaardnak egész jó éve volt 1990-ben. Bajnoki ezüstérmes és BEK-győztes lett klubjával, a Milannal, a Benfica elleni döntőben ráadásul ő szerezte a győztes gólt. Az Aranylabda-szavazáson a 9. helyen végzett, mégis mindenki arra emlékezik vele kapcsolatban, hogy a vb-nyolcaddöntőn kétszer is leköpte a német Rudi Völlert.
Vírusos agyhártyagyulladással került kórházba az aranylabdás női focista pár nappal az Eb előtt
Az elmúlt két év női aranylabdása, Aitana Bonmatí vírusos agyhártyagyulladással került kórházba. A 27 éves középpályás az Instagram-oldalán osztott
Klopp: A klubvilágbajnokság a valaha volt legrosszabb ötlet a futballban
Attól tart, a következő idényben a játékosok olyan sérüléseket szenvednek majd, amelyekkel korábban nem volt dolguk.
Klub-vb a klímaválság nem létező árnyékában
Egri Viktor összegyűjtötte a csoportkör tanulságait.