A Liverpool támadója megegyezett egy másik csapattal?

Többen is vinnék Luis Díazt.

„Ha ez a másik térfélen történik, biztos, hogy büntető” – Pochettino kiakadt az elmaradt tizenegyes miatt

A kezezés nem lehetett kérdés.

Eb-győztes középpályást igazolt az Arsenal

A második nyári szerzemény is spanyol.

Bevágta a győztes 11-est a 90+11. percben, majd Diogo Jota híressé vált gólörömével ünnepelt

Nem ő volt az egyetlen, a PSG-s Dembélé is így tett.

Messi adott egy gólpasszt az ellenfélnek, mégis mindenki a szólógóljáról beszél

A klub-vb nem úgy sikerült, ahogy tervezte, de azt megint megmutatta, hogy az MLS-ben ő a király.

„Egy ilyen szituációban nem kell így odamenned” – Neuer Donnarummát kritizálta a Bayern-játékos súlyos sérülése után

A diagnózis ismeretében Musialának várhatóan 4-5 hónapot kell kihagynia.

Nővére megvédte Ronaldót, akit azért kritizáltak, mert nem ment el Diogo Jota temetésére

A halálhír után a közösségi médiában emlékezett meg a csapattársról, és jelezte a gyászoló család számára, hogy mindenben számíthatnak rá.

Courtois őrült nagy bravúrja mentette meg a Realt

Nem véletlenül ünnepelték a társak a lefújás után.

92 percig úgy tűnt, unalomba fullad a negyeddöntő, aztán beindult az őrület a Real Madrid meccsén

A Dortmundnak momentuma sem volt a hajráig, utána viszont felpörögtek az események.

Xabi Alonsóval a taktikai újítások is megérkeztek Madridba

A klubvilágbajnokság rámutatott, hogy az új edző a megszokottnál jóval nagyobb szervezettséget és fegyelmet követel meg a csapatától.

Olvasói sztorik