Jamal Musiala, a Bayern német válogatott játékosa súlyos sérülést szenvedett a PSG elleni klub-vb-negyeddöntőben. A párizsiak kapusa, Gianluigi Donnarumma a labdáért vetődött a 16-oson belül az első félidő hosszabbításában, de elsodorta közben Musialát is, akinek a bokája az ütközés után olyan szögben állt, hogy egyből tudni lehetett, nagy a baj.
Azóta kiderült, hogy a 22 éves Musialának eltört a bal szárkapocscsontja, és a bokaszalagjai is megsérültek, így várhatóan 4-5 hónapot kell kihagynia.
A szerencsétlen ütközés 7:27-nél látható az összefoglalóban:
Donnarumma a meccs után az Instagramon azt írta, hogy jobbulást kíván Musialának, és imádkozik érte. Manuel Neuer, a Bayern kapusa szerint azonban a PSG kapusának megmozdulása nagyon óvatlan volt.
Egy ilyen szituációban nem kell így odamenned, mert ez kockázatos. Aki így megy oda, annak tisztában kell lennie azzal, hogy sérülést okozhat az ellenfélnek.
Az eset után megkérdeztem tőle, hogy nem akarsz odamenni a játékosunkhoz? Ilyenkor úgy helyes, ha odamész, és jobbulást kívánsz a másiknak, ezt végül megtette. A sportszerűség mindig fontos. Én másképp reagáltam volna” – nyilatkozta Neuer.
A 40-szeres német válogatott Musiala három gólt szerzett a klubvébén, és sérülése miatt nem kizárt, hogy a Bayernnek körül kell majd néznie az átigazolási piacon. A negyeddöntőt 2-0-ra megnyerő PSG pedig a másik német csapatot, a Dortmundot búcsúztató Real Madriddal találkozik majd a négy között.