Foci vb 2014

Az edzések buktatták le Gekaszt

Costa Rica kapusa, Keylor Navas egy klubban játszott a göröggel, ott leste el tizenegyesrúgó technikáját.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Tizenegyesekkel jutott tovább a görögök ellen Costa Rica válogatottja a nyolcaddöntőből. Az együttes így újabb bravúrt könyvelhetett el a világbajnokságon – mint ismert, a közép-amerikai csapat a D-csoportban Uruguayt, Olaszországot és Angliát utasította maga mögé.

A hétfő esti találkozó hőse Costa Rica kapusa, Keylor Navas lett, aki több parádés védéssel segítette döntetlenhez csapatát, majd a tizenegyespárbajban egy lövést is hárított. A kapus a találkozó utáni sajtótájékoztatón elmondta, tudta, hogy ki fogja védeni Gekasz lövését, ugyanis korábban sokszor látta őt az edzéseken tizenegyest rúgni.

– A Levantéban együtt játszottunk, és emlékeztem rá, hogy az akkori edzéseken hova lőtte a tizenegyeseket – mondta Navas. – Biztos voltam benne, hogy nem változtat a technikáján, így meg tudtam fogni a lövését. Fantasztikus érzés volt, köszönöm istennek, hogy ki tudtam védeni. A csapattársaim is dicséretet érdemelnek, hiszen mindenki belőtte a tizenegyesét. Ez nagy önbizalmat adott nekem, ezért sikerült kivédenem az egyik lövést.

Costa Rica már a rendes játékidőben eldönthette volna a meccset, de Papasztatopulosz a 91. percben egyenlített, így 1-1-es döntetlennel ért véget a rendes játékidő. Ráadásul Costa Rica a 66. perctől emberhátrányban játszott Duarte kiállítása után.

– Nagyon nehéz pillanatban kaptuk a gólt, hiszen alig volt hátra néhány másodperc – emlékezett vissza Navas. – Azonban jól kezeltük a helyzetet, nem adtuk fel, annak ellenére sem, hogy még emberhátrányban is játszottunk. Nem szegtük le a fejünket, végig hittünk a továbbjutásban.

A hosszabbítás nem hozott gólt, így jöhettek a tizenegyesek. Navas így emlékszik vissza az ezt megelőző pillanatokra:

– A pálya közepén gyűltünk össze, beszélgettünk. Mindenki egyetértett abban, hogy nagyon keményen dolgoztunk, és messzire jutottunk, de képesek vagyunk még tovább is menni. Úgy hiszem, ezt mindenki érezte magában is, ezért sikerült nyerni. Titkunk nincs. Itt van huszonöt játékos – beleértve a két sérültünket is –, akik kivétel nélkül szívvel-lélekkel játszanak. Mindig is történelmet akartunk írni, és ezt most mindenki láthatja.

Costa Ricára egy újabb nagy hajrázó, a Mexikó ellen az utolsó percekben fordító Hollandia vár a legjobb nyolc között.

– Ez egy nagy eredmény részünkről – mondta a továbbjutásról Navas. – Nagyon örülünk a sikernek, nagyon fontos, emlékezetes győzelmet arattunk a hazánknak. Fent kell tartanunk azt a hangulatot, ami most úrrá lett mindenkin. A holland az egyik legerősebb válogatott a világon, de mi ugyanolyan elszántsággal megyünk ki ellenük is, ugyanazt a Costa Ricát láthatja a közönség, mint eddig. Nyerni fogunk!

Olvasói sztorik