Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Guardiola meglepőt nyilatkozott a City veresége után

Hiába kaptak ki, szerinte jól játszottak és irányították a mérkőzést.

A BL-negyeddöntő első meccsén a Manchester City némi meglepetésre 1-0-ra kikapott a Tottenham vendégeként – Pep Guardiola angol bajnoki címvédő csapata január 29. óta először szenvedett vereséget. A katalán tréner ezzel együtt nem volt elkeseredve, hogy véget ért a nyerő sorozat.

Azt a néhány lehetőséget leszámítva, amelyet rögzített helyzetből vagy kontratámadásból alakítottak ki, irányítottuk a mérkőzést. Ha nem játszunk jól, én vagyok az első, aki ezt szóvá teszi, de most nincs ilyen érzésem.

A Tottenham győztes gólját ugyanúgy Szon Hung Min szerezte, mint a múlt héten, a klub új stadionjának első mérkőzésén az első, történelmi találatot. A dél-koreai csatár 18 gólnál jár ebben az idényben úgy, hogy augusztusban és januárban is több hetet hiányzott válogatottbeli kötelezettségei miatt.

Könnyen lehet, hogy az idény hajrájában ismét több feladat hárul majd rá, mivel Harry Kane, a Tottenham válogatott támadója megsérült a kedd esti összecsapáson.

– Csapatként soha nem adjuk fel, az utolsó pillanatig harcolunk – mondta Szon. – Nagyon nehéz mérkőzés volt, de a végén pontosabbak voltunk, mint ők.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 1. mérkőzés:

Tottenham Hotspur–Manchester City 1-0 (0-0)
Gólszerző: Szon (79.)

 

Liverpool–FC Porto 2-0 (2-0)
Gólszerző:
N. Keita (5.), Firmino (26.)

 

A szerdai program:
Manchester United (angol)–FC Barcelona (spanyol) 21.00, TV: M4
Ajax Amsterdam (holland)–Juventus (olasz) 21.00, TV: Spíler2

Címlapkép: AFP

Olvasói sztorik