Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Ronaldóékra az Ajax vár, Barca–United az elődöntőért a BL-ben

Kisorsolták a Bajnokok Ligája negyed- és elődöntőjének párosításait.

Pénteken 12 órakor sorsolták a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének párosításait. A ceremóniának ezúttal is Nyon adott otthont: a holland Ajax, a portugál FC Porto, a spanyol FC Barcelona, az olasz Juventus és az angol Liverpool, Manchester City, Manchester United, Tottenham négyes várt ellenfélre.

A sorsolás immár nem irányított: bármely nemzet képviselői összetalálkozhatnak a negyeddöntő során – csak a két manchesteri klub miatt kellett bevezetni egy módosítást.

A sorsolás eredménye – BL-negyeddöntő:

Ajax–Juventus
Liverpool – FC Porto
Tottenham – Manchester City
FC Barcelona – Manchester United

Szintén most sorsolták az elődöntők párosításait:

Az elődöntő párosításai:

Tottenham/Manchester City – Ajax/Juventus
FC Barcelona/Manchester United – Liverpool/FC Porto

A negyeddöntő első fordulóját április 9-10-én, a visszavágókat 16-17-én rendezik. Az elődöntőbe jutott csapatok április 30-án vagy május 1-én csapnak össze az odavágókon, míg a visszavágókra május 7-8-án kerül sor. A madridi döntőt június 1-én, szombaton rendezik.

Kiemelt kép: uefa.com

Olvasói sztorik