Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Nincs több titok: kiderült, mekkora áldozatot hozott Szalah a BL-döntőért

Aggódhatnak Liverpoolban?

Korábban több ízben beszámoltunk arról, hogy a spanyol Real Madrid és az angol Liverpool játssza a Bajnokok Ligája 2018-as döntőjét. A finálét szombaton rendezik Kijevben – tizenegy nappal a muszlimok ünnepe, a Ramadán kezdete után, még bőven annak ideje alatt (az ünnep 2018-ban május 15-étől június 14-éig tart).

A nemzetközi sajtót az elmúlt időszakban igencsak foglalkoztatta, vajon Mohamed Szalah betartja-e Ramadán elvárásait, azaz annak megfelelően úgy tölti-e napját, hogy napkeltétől napnyugtáig nem eszik és nem is iszik.

A legfrissebb beszámolók szerint az egyiptomi klasszis csupán három napra függeszti fel a szigorú böjtöt. Erről Ruben Pons spanyol gyógytornász nyilatkozott a Marcának.

Úgy tudom, Marbellán szigorúan betartotta Szalah a Ramadánt, de ezen a héten csütörtökön, pénteken és szombaton megszakította a böjtöt – a sorsdöntő BL-döntőre való tekintettel. A finálé után persze folytatja tovább a böjtölést.

Jürgen Klopp a döntő előtti hivatalos sajtótájékoztatóján kulisszatitkot árult el az egyiptomi világklasszis állapotáról, erről korábban ITT írtunk. 

címlapkép: Franck FIFE / AFP

Olvasói sztorik