Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Előny a madridi csapatoknál, a Real Ronaldo-duplával fordított – VIDEÓ

A Leicester idegenben szenvedett egygólos vereséget, a Bayern hiába vezetett odahaza, Vidal kihagyott büntetője megbosszulta magát. Tíz emberrel szétesett a bajorok játéka.

Kapcsolódó cikkek

A Bayern München a Real Madrid együttesét fogadta szerda este az Allianz Arénában a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. Az első komoly helyzet a spanyolok előtt adódott, de Benzema bólintását Neuer földöntúli reflexszel a felső lécre ütötte a 20. percben. Nem sokkal később Vidal is egy fejessel próbálkozott a túloldalon, Navas viszont kollégájával ellentétben csak beljebb tudta segíteni a játékszert. A chilei az első félidő végén megduplázhatta volna saját maga és csapata góljainak számát is, de a Ribery lövését vállal hárító Carvajal „kezezéséért” megítélt büntetőt kibombázta a stadionból a középpályás.
Ezt a második játékrész elején duplán is bánhatta a hazai csapat, Ronaldo kapáslövésével ugyanis a 47. percben egyenlítettek a spanyolok – de alig negyed órával később Javi Martinez kiállítása után került igazán nehéz helyzetbe a német csapat. A következő percekben Neuer tartotta életben a Bayern reményeit, a világklasszis kapus Bale közeli fejesét, valamint Ronaldo és Bale próbálkozását is bravúrral védte. A hajrára fordulva Ronaldo végül még egyszer túljárt a hálóőr eszén, megfordítva ezzel a mérkőzést, a hosszabbításban Sergio Ramos gólja pedig gyakorlatilag el is dönthette volna a továbbjutást, de a játékvezető les címén érvénytelenítette a találatot – jogosan, így azért nem teljesen reménytelen a Bayern helyzete a visszavágó előtt.

Videón a mérkőzés legfontosabb eseményei ITT.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő (első mérkőzés)

Bayern München – Real Madrid 1-2 (1-0)
Bayern: Neuer – Lahm, Javi Martínez, J. Boateng, Alaba – Xabi Alonso (Bernat, 64.), Arturo Vidal – Robben, Thiago, Ribéry (D. Costa, 66.) – T. Müller (Coman, 81.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Real Madrid: K. Navas – Carvajal, Nacho, S. Ramos, Marcelo – Modric (Kovacic, 90.), Casemiro, Kroos – Bale (Asensio, 58.), Benzema (James Rodriguez, 83.), C. Ronaldo. Vezetőedző: Zinédine Zidane
Gólszerzők: Vidal (25.), illetve C. Ronaldo (47., 77.)
Kiállítva: Javi Martínez (61.)

A nap másik mérkőzésén az Atlético Madrid óriási fölényben futballozott a mérkőzés első húsz percében, ám a vendégek nagyon stabilan védekeztek. Amikor már-már elkezdett éledezni a Leicester, akkor szerezték meg a vezetést a hazaiak. Griezmann robogott el a bal szélen, s noha Albrighton a tizenhatoson kívül sodorta el, a játékvezető a büntetőpontra mutatott. A sértett nem hibázta el a lehetőséget.
A játék képe a második játékrészben sem változott, a matracosok meddő fölényben játszottak, az angolok pedig a legkisebb jelét sem mutatták annak, hogy megpróbálnának gólt szerezni. Sikerült úgy lehozniuk a meccset, hogy egyszer sem találták el Oblak kapuját. Bár az is igaz, hogy a második játékrészben Schmeichelnek sem akadt dolga.

Videón a mérkőzés legfontosabb eseményei ITT.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő (első mérkőzés)

Atlético Madrid – Leicester City 1-0 (1-0)
Atlético: Oblak – Juanfran, Szavics, Godín, Filipe Luís – Saúl Níguez, Gabi, Koke, Carrasco (Correa, 65.) – Torres (Thomas, 75.), Griezmann. Vezetőedző: Diego Simeone
Leicester: Schmeichel – Simpson, Benaoulane, Huth, Fuchs – Mahrez, Drinkwater, Ndidi, Albrighton – Vardy (Slimani, 77.), Okazaki (King, a szünetben). Vezetőedző: Craig Shakespeare
Gólszerző: Griezmann (28. – büntetőből)

Olvasói sztorik