Elkészült a teremlabdarúgó Magyar Kupa harmadik fordulójának sorsolása.
Az orosházi duplázó, Futaki Krisztián még hat pontot tervez idén.
A Siófok játékosát Kecskeméten állította ki a játékvezető, ezért eltiltották.
Hiánytalanul hazatért Magyarországra Puskás Ferenc húszládányi hagyatéka.
Kedden a válogatott 24 fős keretének utolsó tagjai is megérkeztek Telkibe.
Rohamosan fogynak a jegyek a pénteki Albert Flórián-emlékmérkőzésre.
A Debrecen hazai pályán 5-4-re nyert a Vasas ellen a Ligakupa ötödik fordulójában.
November 18-án indul a tippverseny: a tét nem kicsi… Minden nap öt meccs, és tíz nap után kiderül, hogy ki kóstolhatja meg a parádés anyagot!
A szlovák bajnokságban egy vendégesélyre hívjuk fel a figyelmet. No de mit ér az élet walesi futball nélkül… Nem feledkeztünk meg a Bangor-Airbus örökrangadóról sem 🙂
Albert Flórián emlékének szentelik a Magyarország–Liechtenstein válogatott mérkőzést.
A Liechtenstein és Lengyelország ellen készülő válogatott keret tagjai hétfőn délután már edzettek Telkiben.
Tóth Gábor azt várja, hogy a pápai edzőváltás új impulzust ad a csapatnak.
A REAC a második félidő második felében szinte mindig eredményes.
Az OTP Bank Liga félidejében egyedül a Paks mondhatja el magáról, hogy minden játékpercben magyar futballisták alkották a csapatot.
Az OTP Bank Liga 15. fordulójában életkor tekintetében ismét bajnoki rekordot döntött az amúgy is fiatalos Újpest.
A gödöllői Szent István Egyetem és a Magyar Futball Akadémia kedden együttműködési megállapodást írt alá.
A Rába ETO hazai pályán 3-3-as döntetlent játszott az Admiral-Haladás VSE ellen a teremlabdarúgó NB I alapszakaszának nyolcadik fordulójában.
A skót 4. vonalban kiváló meccset találtunk. No és az angol kupát sem hagyhattuk ki a mai menüből… Utazás egészen mélyre. Kalandra fel!
A szövetségi kapitány úgy döntött, 24 játékossal készül az év utolsó két mérkőzésére.
Fürjes Balázs reméli, hogy jövőre elkezdődhet az új Albert Stadion építése.
A magyar elképzelések várható költségei illeszkednek a nemzetközi stadionfejlesztési tendenciákba.
Albert Flórián emlékére rendezik meg pénteken a Puskás Ferenc Stadionban a Liechtenstein elleni barátságos mérkőzést.
Az UTC-Junior Sport teremlabdarúgó-csapata bejutott a Magyar Kupa negyeddöntőébe.
Hollandiában a NEC magyar kapusát, a Feyenoord elleni 1-0-s idegenbeli győzelemben főszerepet játszó Babos Gábort választották a hét legjobbjának.