Hírek

Tavasszal megmutatkozik majd a változás

Tóth Gábor azt várja, hogy a pápai edzőváltás új impulzust ad a csapatnak.

[p]A bajnokság félidejében a 11. helyen áll a Lombard Pápa Termál FC, mindössze két pontra a kiesőhelytől. A szezont jól kezdték a dunántúliak, utána viszont több olyan meccsük volt, amelyen reális győzelmi, vagy pontszerzési esélyt szalasztottak el, elég, ha csak a Haladás, a Ferencváros, a Videoton, vagy a Győr elleni összecsapásokra gondolunk. A következő hétvégén a válogatott program miatt szünet lesz az OTP Bank Ligában, de a pápaiak rendületlenül edzenek.[/p]

[p]– Készülünk a Ligakupa-meccsekre, hiszen tovább szeretnénk jutni – mondta a Rangadó.hu érdeklődésére Tóth Gábor. – Ugyanúgy edzünk, mintha bajnoki meccsünk lenne a hétvégén, nem unatkozunk. Volt négy-öt olyan meccsünk, amelyen vezetést szereztünk, nem játszottunk alárendelt szerepet, de nem tudtunk nyerni, ez persze bosszantó, de a focit gólra játsszák, abban pedig megvertek minket.[/p]

[p]Edzőváltás is történt Pápán, mint az köztudott, Véber Györgyöt a közelmúltban ifj. Bene Ferenc váltotta a kispadon. Az együttes hátvédje, Tóth Gábor szerint a játékukban csak tavasszal lehet majd jelentős változásokat felfedezni ennek hatására.[/p]

[p]– Meglepődtünk, hiszen három évet együtt töltöttünk, és jó volt a kapcsolat a csapat és az edző között – mesélte a Lombard FC védője. – A váltás új impulzust adhat, talán egy kicsit feldobja az együttest. Szervezettebb lett a csapat, Bene Ferenc gyorsabb támadásindításra próbál sarkallni minket a lassú támadásvezetés helyett, de igazából majd tavasszal lehet látni a változást a játékunkban.[/p]

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.