Rangadó

Rangadó

Az FC Basel pénteken a Luzern vendégeként aratott 2-1-es győzelmével biztosította végső sikerét, ugyanis 24 ponttal előzi meg a Young Boys együttesét, amelynek még hét mérkőzése van hátra.

A bázeliek történetük huszadik bajnoki címe ellenére új vezetőedzővel vágnak majd neki a következő idénynek, ugyanis Urs Fischert Raphael Wicky váltja a kispadon.

A csapat a következő szezonban a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelhet.

2017. 04. 29. 08:26

A Rangadó.hu minden héten jelentkezik légióskörkép rovatával, amelyben a külföldön szereplő honfitársaink teljesítményét összegezzük, illetve a fordulók előtt megnézzük, milyen feladat vár a magyarokra határainkon túl.

Bőle Lukáccsal a soraiban játszott 0-0-s döntetlent a CSM Iasi a Concordia vendégeként a román élvonal rájátszásának nyolcadik fordulójában. Bőléék továbbra is veretlenek az alsóházban, bennmaradásuk gyakorlatilag már borítékolható. A találkozón a Iasi kapusa, Branko Grahovac bokája egy leérkezésnél aláfordult, súlyosan megsérült a hálóőr.

A Le Havre ezúttal is kezdőként számított Bese Barnabásra. A francia másodosztály 35. fordulójában a listavezető Strasbourg 2-0-lal tartotta otthon a pontokat a magyar játékosát végig a soraiban tudó vendég csapat ellen.

2017. 04. 28. 21:52

A negyedik fordulóval folytatódik a teremlabdarúgó NB I Felső- és Alsó-háza.

A Felső-ház két mérkőzésével vette kezdetét a kör: a Berettyóújfalu otthon tartotta a pontokat a Veszprém ellen, a Haladás viszont mindhárom egységet elveszítette a Dunaferr ellen.

Teremlabdarúgó NB I, rájátszás, 4. forduló

Felső-ház:

Mezei-Vill FC Berettyóújfalu – FC Veszprém 2-1 (1-0)
Swietelsky-Haladás VSE – Dunaferr DUE Renalpin FC 3-4 (1-2)

A további program:

Felső-ház, május 1. hétfő:
18.40: Aramis SE – Rába ETO

Alsó-ház, május 1. hétfő:
18.30: Bőny-Szavill Consulting – Göcsej SK
19 óra: Nyírgyulaj KSE – Ferencvárosi TC Futsal-Fisher Klíma

2017. 04. 28. 21:25

A Videoton II vendége volt a Kaposvári Rákóczi az NB III 29. fordulójának nyitómérkőzésén. Artner Tamás együttese 3-1-re nyert, így fellépett a harmadik helyre a Nyugati-csoport tabelláján.

NB III, 29. forduló

Nyugati-csoport

Videoton FC II – Kaposvári Rákóczi FC 1-3 (0-1)
Gólszerzők: Pápai (77.), illetve Nagy J. (29.), Hujber (58., 91.)

A további program:

Szombaton játsszák:
17 óra: Csornai SE – VLS Veszprém
17 óra: Hévíz SK – Érdi VSE
17 óra: III. Kerületi TVE – Tarr Andráshida SC
17 óra: Komárom VSE – Csepel FC
17 óra: Diósdi TC – ETO FC Győr
vasárnap játsszák:
13 óra: Puskás Akadémia FC II – Sárvár FC
15 óra: FC Ajka – Gyirmót FC II

Keleti-csoport

Szombaton játsszák:
17 óra: STC Salgótarján – Termálfürdő Tiszaújváros
17 óra: Monori SE – Putnok FC
17 óra: Rákosmente KSK – ESMTK
17 óra: FC Hatvan – Hajdúböszörményi TE
17 óra: REAC – Tállya KSE
vasárnap játsszák:
11 óra: Diósgyőri VTK II – Újpest FC II
17 óra: BKV Előre – Jászberényi FC
17 óra: Kazincbarcikai SC FC – DVSC-DEAC II
17 óra: Nyírbátori FC – MTK Budapest II

Közép-csoport

Szombaton játsszák:
17 óra: Dabas-Gyón FC – Dunaújváros
17 óra: Sport 36 Komlói Bányász – Méhkeréki SE
17 óra: Várfürdő-Gyulai Termál FC – Dunaharaszti MTK
17 óra: Szekszárdi UFC – Pénzügyőr SE
17 óra: Budafoki MTE – FC Dabas
17 óra: Mórahalom VSE – Pécsi MFC
vasárnap játsszák:
11 óra: Ferencvárosi TC II – Szigetszentmiklósi TK
17 óra: Szentlőrinc SE – Hódmezővásárhelyi FC
17 óra: Paksi FC II – Békéscsaba 1912 Előre II

2017. 04. 28. 19:30

Stadionbejáráson vett részt a Diósgyőri VTK szurkolói honlapja, az amigeleken.hu. A portál a túrán megszólaltatta Silling Balázs építésvezetőt is, aki beszámolt a munkálatok állapotáról.

– Jól állunk a munkálatokkal, az ütemtervnek megfelelően haladunk. Azt azért el kell mondani, hogy a tél nagyon hosszú volt, illetve a december és januári hidegek, a mínusz tíz Celsius-fok alatti hidegek nehezítették a kivitelezést. A vendég oldalon még a bontás befejezése lőtt elkezdtük az alapozási munkálatokat, azért is van az az oldal előrehaladottabb állapotban. Itt már összeállt az előre gyártott szerkezet keretállása, alatta a monolit falak, büfék, illetve a mosdók falainak építése van folyamatban. A héten megindul a vízszintes lelátó járdaelemeinek elhelyezése, a főépületnél még hiányzik néhány pilon, de folyamatosan állítjuk őket is, jelen pillanatban is ez folyik. Ezek gyártása és elhelyezése is folyamatos. Körülbelül két hét múlva elkészülnek a földszinti falak, illetve elkezdjük a földszint feletti födém panelek elhelyezését is. Először az előre gyártott elemek elhelyezésére kerül sor, utána következik a monolit felbetonozása. Az északi oldalon készen van a keretállás alsó fele, ott most fogjuk kezdeni a monolitfalak építését, és szintén a héten megkezdődik itt is a pilonok állítása.

Az érdeklődők mind kérdezhettek, így szurkolói kérdésre az is kiderült, nem lesz feliratozás a székekkel, az ülőalkalmatosságok kialakítása hasonló lesz a Groupama Arénáéhoz.

– Nem lesz felirat a székekből. A tervezők abban gondolkodtak, hogy a mai trendeknek megfelelően – hasonlóképpen, mint a Groupama Arénában – vegyesen szerelt, különböző árnyalatú piros székek lesznek a lelátón a fehérek mellett. Tetszetős, kényelmes és ergonomikus kialakítású, felhajtható ülések lesznek a nézőtéren, melyet a stadiontúrán résztvevő szurkolók ki is próbálhattak.

A teljes beszámoló itt olvasható.

2017. 04. 28. 16:03
Olvasói sztorik