Stancu bevágta.
Lapunk úgy tudja, a legutóbb a DVTK-nál dolgozó tréner irányíthatja az újoncot.
Diósgyőrből érkezhet a vezetőedző Kazincbarcikára.
A csapat korábbi válogatott futballistájára esett a választás az olasz fővárosban.
Szombat este 20.45-től is játszhatnak meccseket az angol élvonalban.
Tavaly négy BL-meccset is végigjátszott a 27 éves játékos.
A világháló trolljai szerint megvan a bizonyíték, hogy az argentin csillag mutáns, akinek éppen most nő ki a harmadik lába…
Megtartotta szokásos keddi ülését az MLSZ Fegyelmi Bizottsága, amely továbbra is fenntartotta az FTC-re kirótt magas büntetést az Újpest elleni bajnokival kapcsolatosan.
A FEB tárgyalás megtartása után az FTC-vel, mint visszaesővel szemben, az Újpest elleni mérkőzéssel kapcsolatban hozott határozatában kiszabott 1.000.000 Ft-os pénzbüntetést hatályában változatlanul fenntartotta – olvasható az mlsz.hu-n.
Könnyen lehet, csak formalitás a szövetségi kapitány csütörtöki meghallgatása: az MLSZ vezérkara már eldöntötte, új szakvezetőt akar a válogatott élére.
Visszatérhet Magyarországra a balszélső.
Mindkét csatárral két évre szerződött a másodosztályú klub.
Továbbra is argentin kézben marad a karmesteri pálca, ám kissé furcsa, hogy a LaLiga tizenharmadik helyezettjétől érkezett az új edző.
A török ezüstérem Istanbul BB szerződtette.
Hollandiából érkezett az új igazolás.
Erik van den Meer szerint nem echte holland stílusban fog játszani a kispesti csapat.
Pápua-Új-Guinea és Tahiti elbukott, Új-Zéland lesz az ellenfél.
Csak az a kérdés, hogy az AC Milant, vagy az Intert választja Javier Pastore.
A liga is engedélyezte a munkavállalását a francia élvonalban.
Távozott az U21-es spanyol válogatott összetartásáról a Bilbao 22 éves védője, Yeray Álvarez, miután kiderült, hogy heredaganat miatt kemoterápiás kezelésre van szüksége – adta hírül a Marca.
A fiatal játékosnak tavaly decemberben találtak rosszindulatú daganatot a heréjében, és akkor rögtön meg is műtötték. Álvarez februárban visszatért a pályára, sőt 2022-ig meghosszabbította szerződését a baszk klubbal. Márciusban már bemutatkozott a spanyol U21-es válogatottban, és most a lengyelországi Európa-bajnokságra készülő keretbe is meghívást kapott.
A tehetséges hátvéd azonban a legfrissebb vizsgálatok során rossz híreket kapott, és rövid időn belül meg kell kezdenie a kemoterápiás kezelést, ami várhatóan három hónapot vesz majd igénybe.
Hét-nyolc percig mindenki csendben ült az öltözőben, a szövetségi kapitány is kereste a szavakat.
Tíz másodperc alatt lőttek gólt, pedig az ausztrálok kezdttek. Neymaré volt az eddigi rekord. 4-0 lett a vége.
A spanyol ügyészség adócsalás vádjával pert indít Cristiano Ronaldo, a Real Madrid portugál labdarúgója ellen.
Az ügyészség közleménye szerint a portugál sztár 2011 és 2014 között 14,76 millió euró (4,5 milliárd forint) adót nem fizetett be az államkasszába, ráadásul mindezt tudatosan tette: egy üzleti vállalkozás segítségével szándékosan rejtette el a személyéhez fűződő kereskedelmi jogok értékesítéséből származó jövedelmét.
A pert az ügyészségnek küldött spanyol adóhatósági jelentésre hivatkozva indítják el Ronaldo ellen.
Az ügyészek állítása szerint a labdarúgó 2011-ben 1,4 millió, 2012-ben 1,7 millió, 2013-ban 3,2 millió, 2014-ben pedig 8,5 millió eurónyi adót nem fizetett be. Ronaldo 2010 januárja óta számít spanyolországi lakosnak, s 2011 novemberében döntött úgy, hogy a külföldi munkavállalókra vonatkozó spanyol adótörvények szerint fizet – áll a közleményben.
Az ügyet egyelőre a Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid és a focistát képviselő ügynökség sem kommentálta.
Ha a portugál válogatott csapatkapitányát bűnösnek találná a bíróság, legalább 15 hónapos börtönbüntetés várna rá, amelyet büntetlen előélete miatt valószínűleg nem kellene letöltenie.
Egy hónapja a szintén adócsalási botrányba keveredett Lionel Messi fellebbezését utasította el a spanyol legfelsőbb bíróság: az FC Barcelona sztárjára 21 hónapos börtönbüntetést rótt ki a bíróság, mely egyben kétmillió eurós bírság befizetésére is kötelezte – ám büntetlen előélete miatt, s mivel a büntetés két évnél kevesebb, vélhetően nem kell börtönbe vonulnia.
Hiába a Bajnokok Ligája-címvédés, és valószínűleg a következő Aranylabdája is Cristiano Ronaldónak, a CIES legértékesebb játékosokat felsoroló listáján még a legjobb tízben sincs. A Barcelona-futballista Neymar áll az élen.
A CIES a játékosok átigozalási értékét sok szempont alapján próbálja meghatározni, számít a játékosok kora, teljesítménye, posztja, nemzetközi tapasztalata, eredményei, szerződései, hogy milyen szintű meccseken játszik a csapata. Ezek alapján Neymar a legjobb, 210,7 millió eurósra becsülik az értékét. Mögötte nagy a leszakadás, a második Delle Ali már csak 155,1 milliót ér, de szorosan ott van mögötte tottenhames csapattársa, Harry Kane.
Lionel Messi csak a negyedik, de Ronaldo még nála is lentebb csúszott a listán. Leginkább a kora miatt lett 11., a 110 játékost felsoroló listán a 32 évével ő a legidősebb. Majdnem csak fele annyi (112,4 millió) az értéke, mint Neymarnak. Az egymás után két BL-t nyerő Real Madridból viszont Ronaldón kívül nem is került be játékos a legjobb 25-be, Tony Kroos is csak 28. – írja az index.hu
Csank János honlapunknak nyilatkozott az őt érintő pletykákról.