NB II

Az NB I-ből és az NB II-ből is igazolt támadót a Nyíregyháza

Mindkét csatárral két évre szerződött a másodosztályú klub.

Két labdarúgóval is megállapodást kötött a Nyíregyháza Spartacus. Gajdos Zsolt a Haladástól érkezik a Szparihoz. A 24 éves támadó korábban Szolnokon, Csákváron, Békéscsabán, a Puskás Akadémiában és a Videotonban is szerepelt. Ősszel még ellenfélként játszott a Városi Stadionban a felcsútiak színeiben, a téli szünetben szerződött Szombathelyre – olvasható a Nyíregyháza Spartacus hivatalos oldalán.

– Nagyban befolyásolta döntésemet az a célkitűzés, melyet az új szakmai stáb felvázolt. Remélem sikerül olyan keretet összeállítani, mely alkalmas lesz arra, hogy ezt a tervet megvalósítsuk – mondta Gajdos Zsolt.

Szintén megállapodott a Nyíregyháza Papp Mátéval. A 27 éves labdarúgó Budaörsről érkezik, ahol 2016-ban házi gólkirály volt 7 találattal. A támadó több poszton is bevethető, így szélső középpályásként is használható. Pályafutása során futballozott a Ferencvárosban és Siófokon is, és tagja volt több korosztályos válogatottnak is. Ma mindenben megállapodtak Szűcs Mihály sportigazgatóval.

– Szeretnék folyamatosan játszani, és a csapattal az élvonalba jutni. A Nyíregyháza egy nagy múlttal rendelkező klub, örömmel jöttem – mondta Papp Máté.

Mindkét játékossal két évre szóló szerződést kötött a Nyíregyháza Spartacus FC.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.