Légiósok

Kleinheisler: Brémából még inkább tudom segíteni a szüleimet

A Werder magyarja már csak amiatt is kiváltságos helyzetben érzi magát, mert a németországi fizetéséből az eddiginél is jobban segítheti a szüleit. A 21 éves játékos exkluzív interjút adott a Rangadó.hu-nak.

Kapcsolódó cikkek

– Idehaza is csak kapkodjuk a fejünket, ám gyanítjuk, megélni még különlegesebb a brémai villámkarriert. Kedd éjjel befutott Németországba, szerdán 2019 nyaráig szóló szerződést kötött a nagy múltú klubbal, vasárnap pedig akár már be is mutatkozhat a Bremenben.

– Ez tényleg maga a csoda, teljesült az álmom – felelte honlapunknak Kleinheisler László. – Fárasztó napokon vagyok túl, de minden rendben, a menedzserem, Nagy Mihály rengeteget segít, és az új csapattársaim is kedvesek. Németül ugyan nem beszélek, és ezen gyorsan változtatni kell, ám angolul megértjük egymást.

– Gyönyörű szavakkal fogadták a brémai klubvezetők, nagy tehetségnek tartják, ám azt szinte mindenki kiemelte, hogy fizikailag nincs csúcsformában.

– Ez így van, hiszen az elmúlt hónapokban nem játszhattam a Videotonban, lényegében csak a novemberi Eb-pótselejtező-párharcok jelentettek számomra meccsterhelést. Négy-öt hétre biztosan szükségem lesz ahhoz, hogy ismét a topon legyek.

– Ez esetben – ha ön döntene – inkább kihagyná a vasárnapi, Schalke elleni bajnoki mérkőzést?

– Azt már nem! Ha tehetném, azonnal pályára lépnék. Ha kell, a kapuba is beállok.

– Arra azért több esély van, hogy szélső lesz.

– A törökországi edzőmeccsen ezen a poszton számolt velem Viktor Skripnik edző, és úgy érzem, nem is ment rosszul a foci. Bár hozzáteszem, irányító középpályást játszom a legszívesebben.

– Jól sejtem, hogy a Kleinheisler mese egyik főszereplője Bernd Storck, a magyar válogatott kapitánya? A német szakember bízott önben, annak ellenére, hogy Székesfehérváron “jegelték”, beállította a norvégok elleni csapatba, noha egyáltalán nem játszott a klubjában.

– Ez pontosan így van, és nem lehetek elég hálás a német kapitánynak. Bernd Storck mindig is hitt bennem, akárcsak a szüleim, a barátnőm és a menedzserem.

– Nehéz sorsú családból jött: mit gondol, ennek van szerepe a brémai szerződésében?

– A menedzserem szokta mondani, hogy nagy akaraterő dolgozik bennem, tudok küzdeni a céljaimért, és ezt a mentalitást értékelik a németek. Örülök, ha így van, annak pedig különösen, hogy a jövőben még inkább tudom segíteni a szüleimet. Hazaadom a pénzem egy részét azóta, hogy fizetést kapok a fociért. Ezt nem dicsekvésként mondom, számomra a világ legtermészetesebb dolga, ugyanis sohasem fogom elfelejteni, édesapám mindig azzal biztatott, tegyem a dolgom, eddzek sokat, és nagy futballista lesz belőlem.

– Elégtétel a Bundesliga-szerződés az elmúlt hónapok megpróbáltatásaiért?

– Mondhatjuk így is, de inkább lehetőség, amellyel élni akarok.

– Egy korábbi Werder-klasszis, a csapattal 2004-ben bajnoki címet nyerő Lisztes Krisztián szerint nem lesz gondja, a Bremen hasznos tagja lehet. Mi több, előrevetítette, nála is fényesebb karriert futhat be…

– Az nem lenne semmi, ugyanis Krisztiánt imádták Brémában. A tanácsaival hallatlanul sokat segített az elmúlt napokban, beszéltem vele, mielőtt elindultam Magyarországról, hálás vagyok neki.

– Ismeri már a következő napok programját?

– Mármint a rengeteg edzés mellett? Csak a szokásos légiósélet: a klub és a menedzserem segít lakást keresni, aztán befut a barátnőm és a kiskutyánk. Attól kezdve pedig „csak” futballoznom kell – a lehető legjobban.

Olvasói sztorik