Légiósok

Dárdai szabadságra küldte a Herthát

Két nap pihenőt kaptak a berliniek a Mönchengladbach elleni súlyos hazai vereség után.

Kapcsolódó cikkek

Mint arról honlapunk is beszámolt, 4-1-es vereséget szenvedett a Hertha BSC a német Bundesliga legutóbbi fordulójában. A Dárdai Pál vezette együttes a Borussia Mönchengladbachot fogadta, de nem bírt a Bajnokok Ligája-induló ellenféllel, s simán bukta el hazai veretlenségét a 11. fordulóban.

– Két nap pihenőt adtam a srácoknak, ezalatt el tudják felejteni ezt a meccset – mondta a német BildnekDárdai Pál. – Többet nem beszélünk erről a bajnokiról, nincs már mit kielemezni. Szeretném, ha a srácok nem törnének össze, a mérkőzés véget ért, felejtsük el.

Talán kicsit túlságosan is tisztelte az ellenfelet a Hertha, bár Dárdai azt is beismerte, látszott a különbség a két együttes között.

– Nincs min szépíteni, esélyünk sem volt a Gladbach ellen. Ez nem hangzik jól, de most megtudtuk, milyen szinten játszik egy Bajnokok Ligája-induló csapat. Túl gyors volt ez a játék számunkra. Más együttesek ellen kell pontokat gyűjtenünk. Aki újra focizni akar, azzal kedden újrakezdjük a munkát.

A játékosok is az edző gondolatait követik: már a pénteki, Hannover elleni bajnokira koncentrálnak.

– Ez a vereség nem zökkentett ki minket, Hannoverben is támadni fogunk, és megteszünk mindent – mondta Alexander Baumjohann, majd csapattársa, Sebastian Langkamp folytatta: – Nem kell az ördögöt a falra festeni, de pénteken rettentően fontos bajnokit játszunk Hannoverben.

Olvasói sztorik