Légiósok

Magyar a magyarok ellen: Lovrencsicsék győztek

Meglepetésre a Lech egy korai góllal felülkerekedett a Legián a lengyel bajnokságban.

Kapcsolódó cikkek

“Magyar” rangadóval zárult a lengyel Ekstraklasa vasárnapi játéknapja. A Legia Varsó és a Lech Poznan összecsapásán négy magyar játékos izgulhatott azon, vajon pályára léphet-e – végül háromnak sikerült, hiszen Nemanja Nikolics a Legia, Kádár Tamás és Lovrencsics Gergő a Lech kezdőjében szerepelt, míg Holman Dávid a kispadra sem ülhetett le.

A hazaiak a negyedik helyről várhatták a találkozót, míg a Poznan bajnoki címvédőként az utolsó helyen kullogott 12 meccsen szerzett 6 pontjával. Az előjelek azonban nem voltak ilyen egyértelműek: a Legia ugyanis hazai pályán döntetlent játszott az Európa Ligában az FC Bruges-zsel, míg a Lech Firenzében tudott nyerni csütörtökön.

A mérkőzésen már nagyon korán, a 8. percben vezetést szerzett a Poznan, a finn válogatott Hamalainen talált be.

Innentől a bombaformában futballozó Nikolics sem tudott segíteni a Legián, amely képtelen volt gólt szerezni a korábban 12 meccsen 21 gólt kapó poznani védelemmel szemben, így a korai gól egyben három pontot és utolsó előtti helyezést ért a vendégeknek, míg a varsóiak ahelyett, hogy felléptek volna a dobogó második fokára, maradtak a negyedik pozícióban.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik