Nemzetközi foci

Szorul a hurok Benzema nyaka körül, Valbuena ellene vallott

Kapcsolódó cikkek

Mathieu Valbuena először beszélt válogatottbeli csapattársának, Karim Benzemának az őt ért zsarolási ügyben játszott szerepéről, méghozzá egyértelműen vádolva a Real Madrid labdarúgóját.

– Amit Benzema tett, azt én a legnagyobb ellenségemmel sem csináltam volna meg – fogalmazott egyértelműen a középpályás, akit egy szexvideóval próbáltak zsarolni még a nyár folyamán.

Benzemát november elején hallgatta ki, s vette őrizetbe a francia rendőrség, majd a versailles-i bíróság vád alá helyezte, és további nyomozást rendelt el ellene. A játékos egy éjszakát töltött őrizetben, s később ugyan visszatérhetett Madridba, de folyamatosan ellenőrzik, például nem kerülhet kapcsolatba az ügy sértettjével, illetve további szereplőivel.

Ugyan az még mindig nem teljesen tisztázott, hogy a csatárnak milyen szerepe volt pontosan a zsarolásban, a nyomozók ugyanakkor azt gondolják, Benzemát egy gyerekkori barátja vette rá arra, hogy közvetítsen a zsarolók és Valbuena között, s egyszersmind érje el nála, hogy egyezzen meg zsarolóival. Amennyiben a 81-szeres válogatott, Bajnokok Ligája-győztes támadót bűnösnek találják és elítélik, öt év börtönbüntetést is kaphat.

Valbuena már júniusban panaszt tett amiatt, hogy egy ismeretlen felhívta őt és tudatta vele, birtokában van egy kompromittáló videó. A telefonáló az ügy “elrendezését” javasolta, ugyanakkor pénzösszegről nem beszélt. A zsaroló azzal fenyegetőzött, hogy a jövő évi, franciaországi Európa-bajnokság előtt nyilvánosságra hozza a felvételt, amennyiben nem fizetnek neki.

A nyomozás során őrizetbe vettek négy személyt, köztük Djibril Cissét, a visszavonulását néhány hete bejelentő korábbi válogatott csatárt, akit azonban kihallgatását követően szabadon engedtek.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik