Nemzetközi foci

Meg lehetnek számlálva a Chelsea-edző napjai, az utódjelölt is megvan

Glyn Kirk / AFP
Glyn Kirk / AFP

Nagy hajrába kezdett a Chelsea, amelynek a Tottenham elleni 2-0-s győzelme után reális esélye van az első hatba kerülni a Premier League-ben, ami azt is jelentené, hogy nemzetközi kupában indulhat a csapat. A londoniak a legutóbbi 11 bajnokijukból csak egyet veszítettek el (igaz, azt 5-0-ra az Arsenal ellen), feljöttek a nyolcadik helyre, és három ponttal vannak csak elmaradva a Konferencia Liga-selejtezős indulást pozícióban tanyázó Manchester United mögött.

Ám hiába a fellángolás, könnyen lehet, hogy így is meg vannak számlálva Mauricio Pochettino napjai a csapat élén.

Ugyan az argentin szakember dolgát a csapatot sújtó sérülések is nehezítették, aligha maradna következmények nélkül egy Chelsea kaliberű klubnál, ha egymást követő második évben maradna le a Bajnokok Ligájáról. A Bild újságírója, Christian Falk egy utódjelölt nevét is bedobta: Hansi Flickét.

Hansi nagyon szeretne a Premier League-ben dolgozni, különösen a nagy hatos valamelyikénél

mondta Falk a caughtoffside.com-nak, és elmondta azt is, a klub előző vezetésével már volt is egy egyeztetése, de akkor épp a Bayern München vezetőedzője volt (a triplázós beugrása után). Voltak érdeklődések felé a Tottenham részéről is, de akkor a német válogatott szövetségi kapitányi posztját töltötte be.

JULIAN STRATENSCHULTE / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Flick sokáig másodedzőként dolgozott, de aztán 2019 novemberében, Niko Kovac menesztésekor előléptették a Bayern München vezetőedzőjének. Utána összesen hét trófeát nyert a Bayernnel, közte két bajnoki címet és egy Bajnokok Ligáját. A bayernes időszak után megkapta álommunkáját, ő irányíthatta a német válogatottat – amelynek stábjában ott volt a világbajnoki cím 2014-es megnyerésekor –, és ugyan tíz győzelemmel kezdett, később minden elromlott: a vébén már a csoportkörben kiesett Németország, majd olyan rosszak voltak az eredmények a hazai Európa-bajnokságra való felkészülés során, hogy a német labdarúgás történetében először menesztették a szövetségi kapitányt.

Hansi Flick így 2023 szeptembere óta állás nélkül van.

Kapcsolódó
Kubatov Gábor: Kiejtenénk az Újpestet
A Ferencváros elnöke szerint minden klubnak meg kell tanulnia, hogy ne legyen fellengzős és nagyképű, és most az Újpesten a sor.
Olvasói sztorik