Nemzetközi foci

Xavi: Az a legjobb döntés, ha maradok

DAX Images/NurPhoto via Getty Images
DAX Images/NurPhoto via Getty Images

Xavi Hernández csütörtökön, sajtótájékoztatón is megerősítette, hogy kitölti 2025 nyaráig szóló szerződését, azaz ő marad a Barcelona vezetőedzője. Egy Villarreal elleni, hazai vereség után jelentette be, hogy távozik a csapattól, azonban egyre többször került elő a spanyol sajtóban, hogy lehet, meggondolja magát, majd szerdán egyeztetett a klub elnökével, Joan Laportával és a sportigazgatóval, Decóval, végül a folytatás mellett döntött.

Bizalmat kaptam az elnöktől, a sportvezetéstől, az elnökségtől. Fontos volt az is, hogy a játékosok is bíznak bennem. Jól működünk együtt, ez egy győztes projekt. A drukkerek is azt szerették volna, hogy folytassam, és a stábom is. Mindig is a legjobbat akartam a klub számára. Januárban úgy gondoltam, az a legjobb, ha távozok. Most viszont úgy érzem az, ha maradok

mondta Xavi, aki elárulta, nem volt könnyű döntés.

Laporta arról beszélt, hogy ugyan ebben a szezonban nem sikerült elérni a kitűzött célokat, ettől függetlenül hiszik, hogy jó úton járnak. Kellenek változások is, de ebbe nem akart jobban belemenni, azt mondta, mindenhol megvannak a megfelelő szakemberek, majd ők határoznak ezekben a kérdésekben.

Külön kiemelte, hogy a vezetőség is támogatta Xavi maradását, ami alighanem annak szólt, hogy a spanyol sajtóban elterjedt, nem mindenki örül a vezetőedző döntésének, és lemondások várhatóak.

A Barca a Bajnokok Ligájában és a Király kupában is a negyeddöntőig jutott, míg a Szuperkupa-döntőt elveszítette a Real Madriddal szemben. A bajnokságban ugyan a második helyen áll a csapat, de az előző fordulóban elveszített El Clásico után tizenegy pont a hátránya a Real mögött.

A 2021 novemberében kinevezett Xavi eddig 137 meccsen irányította a Barcelonát, amely 85-ször nyert, 24-szer döntetlent játszott, 28-szor pedig kikapott ebben az időszakban. Tavaly bajnoki címig vezette a csapatot.

Kapcsolódó
Jürgen Klopp az elveszített derbi után: Bocsánatot kérek mindenkitől
Olyan helyzetekből kaptak gólt az Everton ellen, amire készültek.
Olvasói sztorik