Nemzetközi foci

„Mondtam Dimarcónak, hogy rúgja be, de végül mégis nekem kellett”

Charly TRIBALLEAU / AFP
Charly TRIBALLEAU / AFP

Az olasz labdarúgó-válogatott vasárnap 2-0-ra legyőzte Ecuador csapatát barátságos mérkőzésen.

Az amerikai Harrisonban rendezett találkozón már a harmadik percben előnyhöz jutott az Európa-bajnoki címvédő olasz együttes, miután Federico Dimarco szabadrúgása levágódott a sorfalról, de Lorenzo Pellegrini azonnal kapcsolt és bebombázta a bal felső sarokba azt.

Pellegrini egészen jó formának örvend, hiszen január 20. óta, vagyis kicsit több mint két hónap alatt 15 találkozón hét gólnál jár. Legútóbb 49 mérkőzésre volt szüksége, hogy ennyiszer eredményes tudjon lenni. Nem csoda, hogy a mérkőzés után még poénkodni is volt kedve.

A szabadrúgás előtt megbeszéltük, hogy ideális a szög egy ballábas lövéshez, úgyhogy mondtam Dimarcónak, hogy rúgja be. Végül máshogy alakult, nekem kellett belőni, de örülök, hogy így alakult

– mondta a gólszerző a RAI Sportnak.

A jó kezdés dacára csak a második félidőben alakult ki a végeredmény egy gyors kontra után, a második hullámban érkező Nicolo Barella elképesztő higgadtsággal és technikai megoldással emelt a hálóba.

Luciano Spalletti boldogan nyilatkozott a lefújást követően, elmondása szerint a márciusi találkozókon szereplő játékosai nagy arányban a nyári Eb keretébe is bekerülnek majd.

Kapcsolódó
A dán középpályás földbe döngölte a játékvezetőt
Allard Lindhout játékvezető sokáig emlegetni fogja a szombat esti Dánia-Svájc meccset, főképp a Pierre-Emile Hojbjerggel történő találkozását.
Olvasói sztorik