Magyar foci

„Nem tudom, nem érdekel” – Vignjevic megtörten nyilatkozott a szurkolók ellenszenvéről

A Debrecen kedd este 2-1-re győzött Újpesten az NB I 19. fordulójának nyitómeccsén.

A meglehetősen gyenge színvonalú mérkőzés állítólag az utolsó volt, amin Nebojsa Vignjevic ült a lila-fehérek kispadján és szó szerint így is tett, egyetlen alkalommal sem állt föl a székéből. Ezzel volt elfoglalva leginkább az M4 Sport riportere a meccs utáni interjúban, pedig semmi érdemi választ nem kapott rá. Azért a bajnokiról is szó esett, Vignjevic szerint Stefan Jevtoski kiállítása döntött, mivel meglátása szerint azt már nem bírta el a csapata, hogy emberhátrányba került.

„Egészen jól kezdtük a találkozót, a mérkőzés elején volt egy komoly ziccerünk, ha az bemegy, talán egészen máshogy alakul ez a találkozó. Sajnos ez a lehetőség elúszott, utána a csapatok gyűrték egymást, eléggé kiegyensúlyozott volt a mérkőzés, de a piros lap pontot tett a végére” – nyilatkozta az Újpest vezetőedzője, majd amikor arról kérdezték, hogyan éli meg a körülötte kialakult légkört, csak ennyit mondott.

Nem tudom. Nem érdekel. Természetesen nem érzem jól magam.

A hangulatról Banai Dávid csapatkapitány is említést tett. Az MTK elleni 3-0-s vereség után ugyanis az újpesti drukkerek megüzenték, hogy nem fognak szurkolni a találkozón, amihez tartották is magukat. Eközben viszont a pályán sem brillíroztak a lila-fehérek, ezért aztán érthetően csalódott volt a kapus.

„Az egész meccsen a hangulat, a légkör… borzasztó volt átélni. Próbáltuk meccs előtt feltüzelni egymást, ha már kívülről nem kaptunk segítséget, de úgy néz ki, ez már nem is gödör, hanem már az árokban vagyunk. Minél előbb ki kell másznunk innen, mert ez így nem mehet tovább” – mondta Banai.

Az Újpest vereségével biztosan nem lép előrébb a kilencedik helyénél, sőt a Zalaegerszeg egy győzelemmel meg is előzheti. A MOL-csoport kedden jelentette be, hogy megvásárolta a klubot, a sajtóhírek szerint pedig ebből kifolyólag ez volt Vignjevic utolsó mérkőzése Újpesten.

Kapcsolódó
A MOL-csoport vásárolja meg az újpesti focicsapatot
Roderick Duchatelet aláírta az eladásról szóló papírokat.
Olvasói sztorik