Magyar foci

Saját nevelésű játékos vehette el Sigér Dávid maradék játékidejét a Fradiban

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Sigér Dávid arra kérte a Ferencváros vezetőit, hogy bontsák fel a nyáron lejáró szerződését, aminek a klub csütörtökön eleget is tett.

Az M4 Sport Átigazolás című műsorában Hajnal Tamás sportigazgató részletes betekintést engedett abba, hogyan zajlottak az események a 33 éves középpályás és a Fradi között.

„Mindig nagyon őszinte, nagyon nyitott kapcsolatot ápoltunk Sigivel. Már tavaly a szezon vége felé, amikor az opciós jogunkkal éltünk, akkor is voltak benne kérdőjelek, hogy a Fradiban van-e még egy éve, kap-e még esélyt, hogy a sérülése után visszaverekedje magát a csapatba. Ezt mi szerettük volna neki megadni, amivel ő nagyon jól élt is” – mondta a sportvezető, aki hihetetlenül jó sportembernek tartja Sigért.

A középpályás ősszel már érezte, hogy más pozícióba került a csapaton belül, a tavaszi felkészülés során pedig úgy érezte, hogy nem jut már elég játéklehetőség a Fradiban. Ekkor döntött úgy, hogy inkább máshol folytatná a karrierjét. Hajnal szerint azonban egy saját nevelésű játékos is közrejátszott.

Van egy Tóth Alex nevű fiatal játékosunk, aki az elmúlt hónapokban nagyon szépen fejlődik a második csapatban. A felkészülést velünk töltötte végig, meggyőzte Dejan (Stankovicot) arról, hogy érdemes vele még intenzívebben foglalkozni. Alexben látjuk a potenciális utódot, akit magyar, saját nevelésű játékosként aztán majd be tudunk építeni a csapatba.

A Ferencvároshoz a téli átigazolási időszakban érkezett az örmény Edgar Szevikjan, az elefántcsontparti Habib Maiga és a bosnyák Kenan Kodro. Sigér a negyedik távozónak mondható a zöld fehéreknél, miután Anderson Esiti, Owusu Kwabena és Tokmac Nguen kikerült a keretből.

Kapcsolódó
Olvasói sztorik